Évek óta készülhettek a Srí Lanka-i bombatámadásokra

külföld
2019 április 24., 10:21
comments 88

A húsvétvasárnapi Srí Lanka-i terrortámadásban kilenc öngyilkos merénylő vett részt, volt köztük egy nő is, nyolcat sikerült közülük már azonosítani. A támadásért felelőssé tett Nemzeti Tauhíd Dzsamaat vezetője is végzett magával az egyik helyszínen - tudatta a Srí Lankai védelmiminiszter-helyettes.

Azt is elmondta, hogy a támadók többsége jólképzett középosztálybeli volt. A családjuknak és nekik is stabil volt a pénzügyi helyzetük. Egyikük az Egyesült Királyságban végezte a taulmányait.

Eddig már több mint hatvan embert vettek őrizetbe a templomok és szállodák ellen elkövetett, 359 halálos áldozattal és több mint ötszáz sebesülttel járó merényletek ügyében. A halottak között 39 külföldi van.

photo_camera Fotó: JEWEL SAMAD/AFP

A Srí Lanka-i hadsereg korábbi vezérkari főnöke ezzel egy időben úgy nyilatkozott, hogy a támadást valószínűleg hét-nyolc éven át készítették elő.

Washingtonnak nem volt előzetes információja a készülő merényletről - közölte az Egyesült Államok colombói nagykövete, Alaina Teplitz. A diplomata úgy vélekedett, hogy jelenleg is folyamatban vannak terrorista összeesküvések Srí Lankán. A terroristák figyelmeztetés nélkül lecsaphatnak közösségi tereken, nagy összejöveteleken - figyelmeztetett.

photo_camera Fotó: JEWEL SAMAD/AFP

Dánia indiai nagykövete a TV2 dán televíziónak arról számolt be szerdán, hogy a robbantások idején eltűnt két dán állampolgár, aki egy colombói szállodába jelentkezett előzőleg. Hozzátartozóik és a hatóságok vasárnap óta sikertelenül próbáltak meg kapcsolatba lépni velük. A merényletekben három dán biztosan meghalt. Anders Holch Povlsennek, Dánia leggazdagabb emberének a négy gyermekéből három meghalt a támadásokban. (MTI, BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.