Százzal kevesebb halálos áldozata volt a Srí Lanka-i merényleteknek, mint korábban közölték

A korábban közölt 359-nél mintegy százzal kevesebb a húsvétvasárnap Srí Lankán elkövetett merényletek halálos áldozatainak a száma, csütörtökön a hatóságok 253-ra módosították a számot. Anil Dzsaszinghe, a Srí Lanka-i egészségügyi szolgálat főigazgatója azt mondta, a támadás módja miatt nehezen megy az áldozatok azonosítása, sok a testrész, és azok alapján nagyon nehéz pontos számot becsülni.

Húsvétvasárnap három templom és négy szálloda ellen követtek el öngyilkos merényleteket Colombóban és a fővárostól nem messze található Negombóban. A rendőrség négy férfi és három nő fényképét tette közzé, akiket a merényletekkel kapcsolatban köröznek. 

Fotó: JEWEL SAMAD/AFP

Az áldozatok többsége Srí Lanka-i volt, de a hatóságok között legalább 38 külföldi volt közöttük, brit, amerikai, ausztrál, török, indiai, kínai, dán, holland és portugál állampolgárok. Közel ötszázan megsebesültek.

A merényletek elkövetését az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára. A Srí Lanka-i kormány szerint kilenc öngyilkos merénylő volt, nyolcat közülük azonosítottak. Egyikük nő volt.

A hatóságok a nyomozást két helyi iszlamista szervezetre, a Nemzeti Tauhíd Dzsamaátra és a Dzsammijathul Millathu Imrahimra összpontosítják, akik szerintük a támadásokat végrehajtották. A támadók feltehetőleg jól képzett emberek voltak, közöttük két testvér, egy gazdag fűszerkereskedő fiai. (Guardian/MTI)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.