Hajnalban megunta a gyaloglást, elkötött egy szegedi buszt, de pont szembejöttek a járőrök

A szegedi rendőrök elfogták azt az újszentiváni férfit, aki feltört, elvitt, majd összetört egy autóbuszt. A gyanú szerint a 19 éves férfi csütörtökön hajnalban gyalog tartott hazafelé a belvárosból, de út közben Szőregen, egy parkoló autóról lelopta annak rendszámtábláit, majd megrongált több autóbuszt, majd jött a nagy ötlet, és az egyiket el is indította, hogy kerüljön vele egyet. 

De út közben meglátott egy járőrautót, amitől megijedt és egy mellékutcába hajtott. A rendőrök utánafordultak, ekkor a fiatal az utca végi erdős résznél megállt, 

és bemenekült a fák közé.A rendőrök fél napon belül azonosították a férfit, akit otthonából előállítottak. A gyanúsított részletes beismerő vallomást tett. Ellene rongálás vétsége, egyedi azonosító jellel visszaélés és jármű önkényes elvételének bűntette miatt indult eljárás, a rendőrség kezdeményezte letartóztatását. (via MTI)

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.