Napsütés, eső és erős szél is várható kedden

időjárás
2019 május 06., 14:43
comments 17

Estétől nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, és kedden a legtöbb helyen kisüt a nap.

De napközben gomolyfelhők képződnek, és felhőátvonulások várhatók. A legkevesebb napsütés a keleti megyékben várható.

Délután még többfelé kell esőre, záporra számítani, de fokozatosan megszűnik a csapadék. A legtovább a Duna-Tisza közén és a Dunántúl keleti felén eshet.

Éjfél után már sehol sem valószínű eső. Az északi, északnyugati szelet sokfelé erős, a Dunántúl északi részén, illetve a Zemplén térségében viharos lökések kísérik. Éjszakára veszít az erejéből a szél, de erős lökések még ekkor is előfordulhatnak.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul, a szélvédett nyugati és északi tájakon talaj menti fagy is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 13 és 16 fok között valószínű. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.