Pár órára őrizetbe vettek egy lengyel aktivistát LMBT-zászlós Szűz Mária-plakátok miatt

A lengyel hatóságok ma pár órára őrizetbe vettek egy lengyel aktivistát, Elżbieta Podlesnát, miután az Amnesty International vendége volt Belgiumban és Hollandiában – közölte a nemzetközi jogvédő szervezet.

„Fel vagyunk háborodva, hogy az emberi jogi aktivistát, Elżbieta Podlesnát nevetséges vádak miatt letartóztatták és több órán keresztül őrizetben tartották. Elżbieta nem régen tért haza egy Belgiumból és Hollandiából, ahova az Amnesty International vendégeként utazott”

– mondta Barbora Cernusakova, az Amnesty International európai kutatója.

A gyanú szerint az 51 éves aktivista „megsértette mások vallási meggyőződését”, miután a rendőrök olyan poszterek másolatait találták az otthonában, amiken a Szűz Mária látható a feje és a vállai felett az LMBT-zászló színeiben játszó glóriákkal. A poszterek Płock (Palacka) városában jelentek meg április végén.

Semmilyen bizonyíték nem utal arra, hogy Elżbieta bűncselekményt követett volna el, vagyis békés aktivizmusa miatt vették őrizetbe, ezért az Amnesty felszólította a lengyel hatóságokat, hogy azonnal vessenek véget a lengyel aktivisták és kormányellenes tüntetők megfélemlítésének, és hagyjanak fel az önkényes letartóztatásokkal, mert a békés aktivisták véleménynyilvánításának korlátozása jogellenes.

Elżbieta Podlesna nemrég tért haza Belgiumból és Hollandiából, ahol az Amnesty vendégeként a lengyel jogállamiság helyzetéről tartott előadásokat. Az Amnesty úgy tudja, hétfő reggel 6 órakor egy házkutatáson a rendőrség lefoglalta Elżbieta laptopját, mobilját és memóriakártyáit. A nőt a rendőrök már egy ideje figyelik, és információi szerint kérték, hogy hozzáférhessenek a lakásának helyt adó épület belső biztonsági kameráinak felvételeihez is – közölte az Amnesty.

A letartóztatást a lengyel belügyminiszter is bejelentette, ha a nőt elítélik, akár két évet is kaphat – írja a Guardian.