Tényleg úgy tűnik, hogy egy élő DK-s politikusról mintázták meg Deák Ferenc csepeli szobrát

MŰVÉSZET
2019 május 07., 11:18
comments 80

Van olyan, hogy egy politikai revolverlap közöl igazán vicces leleplezést: a maga műfajában meglepően szórakoztató, fideszes csepel.info írta meg, hogy Deák Ferencnek a kerületben még 2003-ban felállított mellszobra milyen meglepően hasonlít arra a Horváth Gyulára, aki ma a DK csepeli elnöke, a szobor felállításának idején pedig a kerület alpolgármestere volt.

Először is íme az élő és a bronz politikus:

A csepel.info felidézi, hogy 2003-ban, a Deák Ferenc 200. születésnapjára szervezett emlékév közben vetette fel egy testületi ülésen Horváth alpolgármester, hogy a kerület egy mellszoborral szállhatna be a megemlékezés-sorozatba. Sőt az is kiderült, hogy már készen is van a szobor gipszváltozata, amit egy barátja készített, aki nem profi szobrász ugyan, de ügyeskezű kohász.

Ábel Attila, a kerület fideszes alpolgármestere, a csepel.info korábbi szerkesztője a 444-nek azt mondta, hogy már évekkel ezelőtt kiszúrták Horváth és a bronz Deák hasonlóságát, sőt maga a DK-s politikus is viccelődött azon, hogy úgy néz ki, mint a szobor. (Horváthot is kerestem az ügyben, ha reagál, frissítem a cikket.)

Horváth azonban nem az egyetlen élő magyar politikus, akinek nála sokkal híresebb kollégájának neve alatt állítottak szobrot. Majdnem pontosan öt évvel ezelőtt avatta fel Jászberényben Áder köztársasági elnök Melocco Miklós és Párkányi Raab Péter közös emlékművét, hivatalosan Lehel vezérről. 

Csakhogy az ősmagyar jobban megnézve ősfideszesnek, konkrétan Kövér László házelnöknek bizonyult:

Ha tudsz más olyan hazai köztéri szoborról, freskóról vagy festményről, amin más neve alatt élő politikus ismerhető fel, kérlek, írd meg nekem a szilyl KUKAC 444.hu címre KAKUKK subjecttel!

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.