Kirúgta a BBC a rádióst, aki egy felöltöztetett csimpánz fotójával viccelt a hercegi pár újszülöttjén

Kirúgták a BBC Radio 5-től az Angliában ismert műsorvezetőt, Danny Bakert, miután Twitterén elsütött egy viccet Harry herceg és Meghan hercegné újdonsült fiával kapcsolatban, írja a Guardian

A hercegi pár szerdán mutatta meg az újszülött Archie Harrison Mountbatten-Windsort a sajtónak, Baker pedig ezt, az azóta letörölt posztot tette ki a Twitterére:

Baker később többször is elnézést kért a fotó miatt, de hiába, csütörtök reggel menesztették. A BBC szóvivője szerint az egykori műsorvezetőjük súlyosan elhibázott döntést hozott, amely szembement azokkal az értékekkel, melyek a brit közmédiát jellemzik. Ugyan Danny egy zseniális rádiós szerintük is, de a jövőben nem vezetheti heti műsorát.  

A fiatal csimpánzt, mint uralkodói gyereket bemutató fotó azért váltott ki nagy felháborodást, mert Meghan Markle anyja fekete, és így a csimpánz szerepeltetését sokan rasszista felhangúnak látták. 

Baker a reakciók hatására törölte a bejegyzést, és kiírta, hogy sajnálja, hogy ha a vicces képe a kissrácról a menő ruhákban felkavart bárkit, a rasszista felhangokról pedig elmondta, hogy sosem járt ilyesmi a fejében, sőt, eszébe se jutott ez, amíg nem szóltak neki. Ahogy viszont felhívták rá a figyelmét, rögtön törölt. 

A 61 éves rádiós este még egyszer elnézést kért, mint mondta, ő csak a királyi családból akart viccet csinálni. Mint írta, még egyszer őszintén elnézést kér a buta, nem végiggondolt vicces képe miatt, amit egy viccnek szánt, és az uralkodók, illetve a drága ruhákba felöltöztettetett cirkuszi állatokra utalt, de úgy értelmezték, mintha a majmokról és rasszokról szólna, ezért törölte. 

Csütörtökön bejegyzéseiben már a BBC-t kritizálta, amiért kirúgása mellett döntött, teljesen úgy csinálna, mintha ő komolyan gondolta volna azt a bejegyzést, és ettől határolódtak el.