Porig alázza a munka mellett gyereket vállaló nőket a Magyar Telekom anyáknapi reklámfilmje

ÉLET
2019 május 09., 11:15
comments 599

Anyák napjára jelentkezett új reklámfilmmel a Magyar Telekom. A Bocsi Anyu! – Egy rendhagyó Anyák napja című klip egy osztályteremben játszódik, ahova anyák napi ünnepségre érkezik meg pár nő, akik aztán végignézhetik, ahogy a gyerekeik egy kivetítőn különféle kifogásokat visszamondva közlik velük, hogy nagyon elfoglaltak és most ezért nem tudnak velük foglalkozni. 

link Forrás

A filmbeli nők persze ebben ráismernek saját kifogásaikra, van, aki azt mondja, hogy ő is mindig ezt mondja a saját anyjának, majd elmondják, hogy hát igen, el kell gondolkozni azon, hogy mi az igazán fontos az életben, ezután pedig bejönnek végül személyesen is a gyerekek a terembe, a nagymamák kezét fogva és mindenki összeborul. 

A film anyák napjára időzített üzenetét nagyon nehéz lenne máshogy olvasni, minthogy azoknak a nőknek, akik gyerekeik mellett dolgoznak is, bűntudatot kéne érezniük, amiért elhanyagolják a gyerekeiket, illetve anyjukat. A Telekom Facebook-oldalát és a videó oldalát elöntötték az elmúlt napokban a felháborodott kommentek, sokan írtak arról, hogy a videót egyszerűen a nők megalázásának érzik. 

A felháborodás egyik gyakori indoka, hogy a háromperces filmben egyetlen utalás sem esik az apákra, az elhanyagolás egyedül a nők döntése felől van bemutatva. 

És emellett azt is elég pontosan tudni, hogy rengeteg nő nem azért látja keveset a családtagjait, mert ilyen karriert választott magának, hanem mert a család megélhetésének fenntartása miatt nincs más lehetősége. Éppen tavaly publikálták a Nőügyek 2018 című kötetet, melyben kutatók azt vizsgálták, hogy milyen kérdések foglalkoztatják az átlagos, vagy az alatti élethelyzetű nőket Magyarországon. 

És mint a kutatást vezető Kováts Eszter és Gregor Anikó tavaly a 444-nek elmondta:

nem a „karrier és család összeegyeztetése” a magyar nők problémája, hanem az, hogy beleszakadnak a munkába.

A Kreatív csütörtökön számolt be a Telekom kampányáról a cég közleménye alapján, ebben kitérnek a heves visszajelzésekre is: mint írják  "A Telekom pedig abszolút sikerként tekint rá, hogy sikerült beszélgetést generálnia, emellett pedig sokak számára egyfajta görbe tükröt is tartani arról, hogy a kifogások helyett néha mennyivel fontosabb és értékesebb tud lenni az együtt töltött idő" 

Frissítés: péntek délután az alábbi közleményt kaptuk a Telekomtól:

„A Telekom az Anyák napjára készített filmjével kapcsolatban sokféle vélemény és álláspont fogalmazódott meg, érdemi beszélgetések indultak el, melyek mindegyike számunkra is rengeteg tanulságot hordoz magában. A kialakult diskurzus azt tükrözi, hogy a családi kapcsolatok mindannyiunk számára a legfontosabbak. A film elkészítésével célunk a kérdésfelvetés és elgondolkodtatás volt, semmi esetre sem állt szándékunkban bárkiben bűntudatot vagy rossz érzéseket kelteni. 

Az édesanyákra és az édesapákra egyaránt óriási érzelmi és gondoskodási teher nehezedik, az élet számos területén teljesítenek erő felett. A Telekom abban próbál segíteni, hogy a családtagjainkra, köztük a nagyszülőkre való odafigyelés és a velük való kapcsolattartás ne szenvedjék el ennek a hátrányait. Közösen kell megtalálnunk azt az időt, amelyet érdemben egymásra tudunk fordítani, amelyhez, kis lépés ugyan, de már naponta 4 perc teljes odafigyelés is hozzájárulhat (napi 4 perc egy évre kivetítve egy teljes napot jelent).

A Telekom napokban induló új kampánya arra irányítja rá a figyelmet, hogy az együtt töltött idő a legtöbb, amit adhatunk egymásnak. A kor szülte sajátos élethelyzetekben a családi együttlét megvalósulását számos akadály nehezítheti, de mindannyian megtalálhatjuk a saját megoldásunkat arra, hogyan tudjuk a családi egységet fenntartani. A Telekom hisz abban, hogy az egyensúly megteremtésével, nagyobb odafigyeléssel, a digitális világra való nyitottsággal és optimizmussal a családon belüli kapcsolatok tértől és időtől függetlenül tovább erősíthetők.

A Telekomnál, ahol több ezer gyermek szülei dolgoznak, arra törekszünk, hogy háttértől függetlenül minden munkavállalónk úgy érezze, számíthat ránk. A digitális eszközöknek és a távmunka-lehetőségnek köszönhetően a munkavállalók maguk oszthatják be idejüket, jelenleg több mint 41 százalékuk él a távmunka lehetőségével.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.