Nevetgélős interjút készített a Hír TV a férfival, aki tűzifával verte agyon a 16 éves barátnőjét

bűnügy
2019 május 10., 19:08
comments 293

Több szempontból is zavarba ejtő műsort forgatott a Hír TV az elítélt gyilkos Csipkés Zoltánnal. 

A Riasztás adása azzal kezdődik, hogy levetítik a Mónika-show azon jeleneteit, amelyek a magyar internet hajnalán híressé tették Csipkés Zoltánt. A végül adásba sem került bejátszások alapján is egyértelmű, hogy az azóta elhíresült, „vicces” szavak (sinter, vámpír stb.) ellenére a vadul köpködő és verekedni akaró nő története egyáltalán nem vicces. Például arról beszél, hogy Csipkés összeverte őt és a gyerekeit. Mivel tudjuk, mit tett a férfi később a következő barátnőjével, ezért nehezen érthető, miért úgy mutatják be ezt a videót, hogy szól valami tuc-tuc zene, és egy férfi jókat röhög rajta.

link Forrás

A műsorban megszólal a debreceni bíróság szóvivője. Megtudjuk, hogy a tett elkövetésekor Csipkésnek már gyereke volt a 16 éves lánytól, akire viszont folyamatosan féltékeny volt, és állandó fenyegetései között az is szerepelt, hogy ha a lány elhagyja, akkor a szüleit „levágja, megöli”. Egy alkalommal azt feltételezte, hogy a lány kábítószerezett, amin úgy feldühödött, hogy először ököllel, majd tűzifával ütötte, a halottkém vizsgálata szerint 65-70 alkalommal. A végén megtaposta a földre került lányt. 

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért ítélték életfogytiglanra, ahonnan leghamarabb 30 év után szabadulhat. 

A riporter bement Csipkéshez, aki saját elmondása szerint is nagyon rossz lelki-szellemi állapotban van: „Bolond lettem, itt vagyok fent a gyógyítón...” Ennek ellenére a férfi szabadon beszél a műsorban, és zavaros mondatainak nagy része a nők ellen szól. Az általa megölt lányt például kicsapongó kurvának nevezi, és hosszan szidja.

link Forrás

 Aztán rátér egyes nők erkölcstelenségére.

„Némelyik nő milyen? Kevés neki még egy csődör ló... S ott a Cicciolina milyen? Hát nem? Még a lóval is meg a kígyóval...” 

A riporter támogatólag nevet.

link Forrás

Amikor a riporter rákérdez, miért van leszázalékolva, Csipkés a maga módján egyértelmű választ ad: „Az agyammal gond van. Beütés.” Emellett szív- és cukorbeteg, és attól fél, nem éli meg 2040-t, amikor szabadulhatna. Ezért perel kártérítést embertelen bánásmód miatt, hogy ha nyer, abból ügyvédet fogadhasson, és perújrafelvételt kérjen. 

A műsornak része még az is, hogy a Hír TV elmegy a borsodi faluba, ahol Csipkés és a megölt lány gyereke él, és lefilmezik a most 11 éves fiút, csak az arcát takarják ki. 

Itt a teljes adás:

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.