Az elmúlt kilenc évben 2800 templomot újított fel az Orbán-kormány

POLITIKA
2019 május 11., 15:34
comments 178

A Somogy megyei Karád felújított templomának átadóünnepségén mondott ünnepi beszédében jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, hogy

"amíg Európa nyugati felén sorra zárják be a templomokat, addig Magyarországon és a Kárpát-medence magyarok lakta településein mintegy 2800 templom újult meg és 120 épült fel az elmúlt kilenc évben a magyar kormány támogatásával.

Soltész Miklós hozzátette: "látjuk, milyen folyamatok zajlanak a világban, főleg Nyugat-Európában, ahol bezárt templomokból kultúrházak, szórakozóhelyek, adott esetekben mecsetek lesznek." A héten Kövér László a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeit megtekintő bíborosoknak és a püspöki konferenciák képviselőinek büszkélkedett azzal, hogy

a magyar állam 2010 óta több mint 740 milliárd forintot fordított az egyházak támogatására.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.