Ilyen szintű tiszteletlenségre futballpályán még nem volt példa
2019 február 24., 19:54
Besztlíg, én így szeretlek – preview, Day 38
Az angol bajnokság az utolsó fordulójához érkezett. Ahogyan az elmúlt években már megszokhattuk, ezúttal is mind a tíz meccset egy időben, vasárnap 16 órakor kezdik. A nagy kérdések közül egyedül a legfontosabb maradt nyitott: melyik csapat lesz a 2018/2019-es szezon bajnoka? Vasárnap estére ez is kiderül. Véget ér a bajnokság, ahogyan a négy szezonon keresztül futó britanniás preview posztoktól is elbúcsúzunk. Az utolsó beharangozóban megvizsgáljuk, melyik klubot miért szerettük idén. Vagy miért nem. Fogadjátok szeretettel így, ebben a formában utoljára.
Brighton & Hove Albion – Manchester City (DigiSport1)
Nagyon szerettük a Brightont idén is a végtelenül szimpatikus Chrissy Hughton, a zseniális húzásokra képes Anthony Knockaert, és a klasszikus angol csatár egyik utolsó prototípusa, Glenn Murray miatt. Viszont nem szerettük annyira, amit általánosságban a pályán műveltek. Szerencséjükre voltak, akik náluk is gyalázatosabban teljesítettek, így aztán bennmaradtak az első osztályban és felszabadultan vághatnak neki az utolsó 90 percnek.
Az ellenfelük az a Manchester City lesz, amely egy győzelemmel megvédi a bajnoki címét. Ezt szeretjük bennük. Ezt a profizmust, ahogyan menedzselik a hosszú és fárasztó bajnoki szezont. Ha nem csúsztak volna be olyan értetetlen vereségek, mint a Crystal Palace elleni 2-3, vagy a Newcastle elleni 1-2, azt is hihetnénk, hogy gépekkel van dolgunk. Ami negatívum, az egyértelműen az, ahogyan Angliát képviselik Európában. A tulajdonosok által teremtett infrastruktúra elvileg nem csak arra kellene, hogy elég legyen, hogy a szigetországban taroljanak, mégis elvéreznek a BL-ben. Ezúttal a negyeddöntő volt a végállomás. Ezt a szintet tehát idén sem sikerült megugrani, a hazai trón viszont szerintünk nem lesz veszélyben. 1-3
Burnley – Arsenal (DigiSport3)
Ahhoz, hogy a Burnley-ben szerethető tulajdonságot találjunk, kell egy fajta romantikus kötődés a klasszikus értelemben vett angol foci iránt. Sean Dyche és a srácai ugyanis idén is kizárólag a keménységükkel, és a megalkuvást nem tűrő küzdeni akarásukkal próbálták ellensúlyozni a legtöbb csapattal szemben fennálló technikai hiányosságaikat. Ezt szerettük bennük, de csak távolról. Nézni azért nem volt olyan jó.
Az Arsenal új úton indult el idén, de nagyjából ugyanoda jutottak. A presztízs miatt nyilván nem mindegy, hogy a Manchester Uniteddel hogyan osztoznak az 5-6. hely sorsán, de arról nem beszélhetünk, hogy a klub abba az irányba tartana, amiben a Wenger távozása utáni megújulás kapcsán a szurkolók reménykedtek. Az Európa Liga-finálé azért szép teljesítmény, egy esetleges győzelem pedig feledtetné a gyengébb bajnoki szereplést. Szóval ez továbbra sem a tökéletesen megújult Arsenal, de azért szerettük, amikor Aubameyang és Lacazette jó formában volt, vagy amilyen tavaszi teljesítménnyel elbúcsúzott a klubtól Aaron Ramsey. Mi pedig - ahogyan minden európai kupa döntős csapatra - az Arsenalra is nagy-nagy szeretettel gondolunk, hogy részesei a 4/4-nek 1-1
Crystal Palace – Bournemouth
Szerettük, hogy a Palace-ban mindig benne volt a gól. Zaha elfutott, felrúgták, tizenegyes: Milivojevic odaállt a büntetőhöz, gól. Szerettük a City verést azzal a hatalmas Townsend bombával. Nem szerettük, hogy totál kiszámíthatatlanok voltak. Akár nekik szorítottunk, akár a kedvenceink ellen játszottak, soha nem lehetett tudni, hogy mire számíthatunk.
A Bournemouthban azt szerettük, hogy erre az idényre megint adtak három nagyon jó támadót, akik a hatékonyságukkal benntartották őket az első osztályban. A asszisztgyáros Ryan Fraserért biztosan jelentkeznek majd a nyáron, de most volt kiknek passzolni. A 11 gólos Joshua King éktársa, Callum Wilson a második szezonját húzza le komolyabb sérülés nélkül, és ezúttal a gólok is jönnek: eddig 14 alkalommal volt eredményes. Viszont azt nem szerettük bennük, hogy néha érthetetlenül leeresztettek és olyan alacsony színvonalon játszottak, ami még a Purgatóriumban is kevés lenne. 3-2
Fulham – Newcastle United
A tavalyi Fulham... na, azt szerettük. Azt a dicsőséges tavaszt, ahogyan kiharcolták a feljutást. Az viszont már kevésbé tetszett, amit a #besztlígben láttunk tőlük. Sessegnon gyorsasága, Mitrovics ereje és Cairney esze is kevésnek bizonyult, ahogyan a kispadon Jokanovics, Ranieri és Scott Parker is. Tartás mindenesetre van bennük. Amikor biztossá vált a kiesésük gyorsan nyertek zsinórban három mérkőzést, hogy legalább a búcsú ne legyen olyan gyászos. Kérdés, hogy mennyire marad együtt ez a keret a Champoban, drukkolunk nekik, hogy csak egy évre térjenek vissza.
A Newcastleben szeretjük azt az 52 ezer Geordie-t a St. James' Parkban és azt a 3-4 ezret idegenben, akik mennek, énekelnek, szurkolnak, pedig pontosan tudják, hogy a középmezőny alja a realitás ennek a keretnek. Szeretjük, ahogyan Benítez megtanította védekezni őket, viszont nem szeretjük, hogy ezért cserébe egy pár érthetetlen igazolással olyan spanyol hulladék játékos is mezszámot kapott, mint Joselu vagy Manquillo. És nem szeretjük a tulajdonost, Mike Ashley-t sem. Nagyon nem. 1-0
Leicester City – Chelsea (DigiSport2)
Akár szerettük a Leicester City-t, akár nem, 2018. október 27-én kicsit mindannyiunknak megszakadt a szíve, amikor a tulajdonosuk, Vichai Srivaddhanaprabha helikopter-balesetben elhunyt. Ez a tragédia, és a gyász meghatározta az egész szezonjukat. Erőt merítettek és észnél voltak. A játékosok éppúgy, mint a vezetőség. Amikor kezdtek kifulladni a rókák, jött a váltás a kispadon és Claude Puel helyett érkezett Brendan Rodgers. Az új impulzus pedig hatásos volt: a jelenleg 9. helyen álló Leicester a 11. helynél hátrébb nem végezhet.
A Chelea-ben nagyon-naggggyyyyon szeretjük, hogy bejutottak az Európa Liga döntőjébe, és így közvetlen részesei az angol foci európai uralmának. Nem szerettük viszont Kepanak azt a bizonyos tiszteletlen viselkedését (csütörtök este azért megbocsátottunk neki) és a folyamatos, már unalmas pletykákat tavasszal Hazard távozásáról. Nem tudtuk, hogy Sarrit ki fogják rúgni egy-egy béna teljesítmény után? Vagy tulajdonképpen jó munkát végez, hiszen harmadik helyen van most is a kékekkel a szuperszonikus City-Pool duó mögött úgy, hogy közben ott lesz Bakuban az EL-döntőben. 1-1
Liverpool – Wolverhampton Wanderers (Spíler1 Tv)
A Liverpoolban idén is szerettük a szenvedélyt, a lendületet, a látványos focit. Hiába vette vissza Klopp a gegenpressinget, a domináns foci továbbra is jelen volt. Hogy minden csapatrészben emberfeletti teljesítményt nyújtottak akkor is, amikor egy-egy sérülés miatt kidőlt néhány alapember. Szerettük a Barca elleni visszavágót, a futballtörténelmet, amit a jóvoltukból láthattunk. Szeretjük, hogy két fronton is életben tartották a reményt, hogy hosszú idő után ismét ők legyenek a legjobbak.
A Wolvesban nagyon szerettük, hogy feljutóként is bajnok módjára viselkedtek a nagyok között is. Ezek a farkasok új tagként a falkában mindenkit megharaptak és lepisáltak, nem érdekelte őket semmilyen jósolgatás, vagy statisztika. A Top 4 minden tagját legyőzték egyszer, és nem is akármilyen játékkal. Nem annyira volt szimpi, hogy sokszor a 90. sőt, inkább a 93. perc után szereztek ponto(ka)t érő gólokat. 2-1
Manchester United – Cardiff City
A Vörös Ördögöket nem tudtuk szeretni Mourinhoval, viszont nagyon tudtuk szeretni Solskjaerrel. Nem szerettük a buszozást, viszont nagyon bírtuk, amikor a végállomáson leszálltak és elkezdtek rohanni a győzelem felé. A vége ugyan nem lett annyira dicsőséges, mint ahogyan gondolták az újra fellelkesült szurkolók, de legalább már lehet bizakodva várni a jövőt.
Nem szerettük, hogy a Cardiff egyetlen erénye az volt, hogy minden meccsen a végletekig küzdöttek. Hogy csak ezt lehetett szeretni bennük... Azt viszont szeretjük, hogy visszahúznak a Champoba, ahová egyébként valók. Neil Warnockot persze szerettük, mint mindig, de hát ő a legenda az angol fociban, a régi vonalas menedzserek egyik utolsó példánya. 3-1
Southampton – Huddersfield Town
Jajj, milyen párosítás ez az utolsó fordulóra... A Southampton a -20-as gólkülönbségével tényleg annak örülhet, hogy voltak náluk gyengébbek, mert ha a kiesés elleni küzdelem csak egy picit szorosabb, akkor még most is lenne miért aggódniuk. Shane Longnak köszönjük minden idők leggyorsabb #besztlíg-gólját, de tényleg nagyon kell erőlködni, hogyha szerethető dolgokat akarunk összeszedni a Szentekről. Ez az idény színtelen-szagtalan volt, és még nagyon új tehetség sem bukkant fel, akire a Liverpool szemet vethetne nyáron.
A Huddersfield az első szezonját túlélte a legjobbak között, a másodikban viszont nagyon csúnyán elvérzett. Azt a fajta küzdést, és meglepetést, amit tavaly szerettünk bennük, most alig-alig lehetett felfedezni, így a Cardiffhoz hasonlóan bennük is a legszerethetőbb, hogy jövőre már a Purgatóriumban dagaszthatják a sarat. 1-0
Tottenham Hotspur – Everton (Spíler2 Tv)
Zsinórban három dobogós idény után a Tottenham jó eséllyel „csak” a negyedik helyen végez a #besztlígben, mégis micsoda szezonnak örülhetnek a csapat szurkolói!? A Top6 legkisebb költségvetésével, új igazolások nélkül, több mint 100 idegenben lejátszott mérkőzés után épphogy elfoglalva az új stadiont, BL-döntőre készülnek a Sarkantyúsok. Bármi lesz is a vége, többé nem is igazán Spursy a Spurs. Persze idén sem tagadhatták meg önsorsrontó mivoltukat és megtettek mindent, hogy végül kicsússzanak a Top4-ből (emlékezzünk csak hogyan maradtak alul a Manchester United vagy a Liverpool ellen és hogy milyen ótvar szériát futnak a PL-hajrában vendégként), de az ősi rivális Arsenal még egy fokkal Spursysebb volt, a United pedig alig-alig szállt be a versenyfutásba. Szóval az év elején bátran lehetett a Tottenhamre fogadni, a szezon végén pedig ellenük. A játékuk minősége elmaradt a tavalyitól, de ilyen rövid paddal az is csodaszámba megy, hogy gyakorlatilag biztos negyedikek a bajnokságban. Überspursynek kell lenni, hogy sikerüljön 3 pont előnyt és 8 gólt leadni egyetlen forduló alatt. Idén a szokásos módon sodorta őrületbe és hozta a szívinfarktust drukkereire az eredetileg is észak-londoni alakulat, de szokatlan módon nem sikerül elbaltáznia a végét.
Az Everton pénzt, paripát és mindent IS beleadott, hogy végre beférkőzhessen a Top6-ba és kiszorítson onnan bárkit, de még a 7. hely sem jött össze nekik (az övékénél szánalmasabb kísérletet erre csak a West Hamtől láttunk). Persze ha minden kiemelkedő siker mellé gyorsan begyűjtenek egy érthetetlen, egy röhejes és néhány borítékolható vereséget, nincs min csodálkozni. A szezon vége jól sikerült, és tippelni sem volt vészesen nehéz a Toffees találkozóira, így találati arányunk se lett rosszabb, mint a többi középcsapat esetében. Marco Silva ide, Richarlison és Sigurdsson oda, a Goodison Parkban ismét jövőre halasztották az áttörést.
Lévén a hazai szurkolók az Ajax elleni diadalt fogják ünnepelni, ráadásul egy békés döntetlennel biztosítható a negyedik és a nyolcadik hely, továbbá az, hogy több Spurs játékos már ne dőljön ki sérülés miatt a Liverpool elleni BL-döntő előtti utolsó tétmeccsen, (ami mindkét csapatnak elemi érdeke) a világ legjobb bajnoksága is megismerkedhet a szalonremi kifejezéssel. Mondanám, hogy ez még így is jó meccs lesz, de hazudtam én nektek bármikor is?! 1-1
Watford – West Ham United
A Watfordban egy semleges szurkolónak pont volt az a szerethető, ami a legjobban utálható is: a kiszámíthatatlanság. Az viszont kiszámítható volt, tekintve, hogy évek óta ezt nyomják. Sima bukták után megmagyarázhatatlan bravúr győzelmek, vagy egy diadalmenet utáni indokolatlan betli. Bárhol, bármikor. Tipikus középcsapat.
A West Ham Unitedet azért szeretjük, mert aki az angol focit szereti, az egy kicsit őket is szereti. Sőt, sokan, akik az angol focit csak egy kicsit szeretik, azok pont őket szeretik. Lehet, hogy a Hulligánok (Green Street) miatt, vagy mert a londoni melósok csapata, akikre régen asszociált mindenki a brit foci kapcsán. Számunkra az Olimpiai Stadion sterilitása miatt egy kicsit veszítettek a vonzerejükből, de még így is hozzátartoznak a #besztlíghez és nagyon fura volt, amikor nem voltak a legjobbak között. 3-3
Ezért szerettük a Premier League idei mezőnyét. Mert kilenc hónapon át ismét megerősítettek minket abban, hogy számunkra nem kérdés:
ez a világ legjobb bajnoksága.
Jövő héten vége, a csapatok többsége szűk három hónapig pihen, regenerálódik, átalakul, felkészül. Aztán augusztusban újra kezdődik minden, viszont immár Britanniás beharangozók nélkül.
Ez a rovat négy szezon és több mint száz poszt után elbúcsúzik. Szerettük, amikor szerethető volt. Amikor volt lendület, tematikus felépítés, valami egyedi ötlet, amire rá lehetett fűzni a hétvégi programot. Szerettük, hogy Ti szerettétek. Aztán volt, amikor nem annyira, mert azt éreztük, hogy ebben a formában a blogolás elveszíti a hobbi jellegét. Amikor nem azért írtunk, mert tobzódtak az ötletek a fejünkben. Amikor péntek éjjel kisajtoltunk pár mondatot gyorsba, hogy szombat délelőttre készen legyünk. Nem sok ilyen volt, de több, mint kellett volna. Összességében nagyon jó volt, csak a maga rendszerességében már nem tartható.
Köszönjük a négy szezonon át tartó figyelmet, aztán küldjétek még a tippeket, meg varázsoljatok valamit utoljára a fantasy-ban is.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.