Horvátországban népszavazást tarthatnak arról, hogy ne emeljék a nyugdíjkorhatárt 67 évre

külföld
2019 május 12., 14:45
comments 134

Elegendő, a szükségesnél jóval több aláírást gyűjtöttek össze a szakszervezetek Horvátországban annak a népszavazásnak a kiírásához, amivel azt szeretnék elérni, hogy a kormány állítsa vissza a 67 évre megemelt nyugdíjkorhatárt 65 évre.

A „67 túl sok” nevű kezdeményezésben a vezető szakszervezetek április 27-én kezdtek aláírásgyűjtésbe, a határidő pedig szombaton éjfélkor járt le. A népszavazás kiírásához legalább 373 568 embernek, a választójoggal bíró állampolgárok 10 százalékának támogatását kellett megszerezni, de végül 600 ezernél is jóval többet gyűjtöttek két hét alatt.

Mirela Bojic, a szakszervezeti kezdeményezés koordinátora a sajtótájékoztatóján azt mondta, az emberek megértették, hogy mennyire fontos az egész ország és mindenki jövőjének, hogy elmondják a véleményüket. Azt mondta:

„Azt szeretnénk, ha ez példaként állna a horvát állampolgárok előtt, hogy tudnak tenni valamit, tudnak változtatni, megemelhetik hangjukat és megmutathatják.”

Az aláírási íveket kb. két hét múlva nyújtják át a parlamentnek, és abban reménykednek, hogy már szeptemberben kiírják a referendumot.

photo_camera Illusztráció: Candida Performa/Flickr/Wikipedia

A horvát parlament 2018 végén fogadta el a nyugdíjreformról szóló törvényt, ami 2033-ra vezetné be a 67 éves nyugdíjkorhatárt mindkét nemnek. Horvátországban a jelenlegi nyugdíjkorhatár a férfiaknál 65, a nőknél 63 év.

A kormány a lépést azzal magyarázta, hogy csak így lehet fenntarthatóvá tenni a nyugdíjrendszert, ami 17 milliárd kuna (737 milliárd forint) hiánnyal küzd. Horvátországban az állampolgárokat átlagban 30 év munkaviszony után nyugdíjazták, ami alacsonyabb az európai átlagnál (35 év).

A szakszervezetek szerint Horvátországban 65 év felett még öt évig élnek egészségesen az emberek, az EU-s átlag ezzel szemben 10 év.

Szakértők szerint a kormánynak meg kell reformálnia, és fenntarthatóvá kell tennie a nyugdíj- és az egészségügyi rendszert, hogy csökkenjen a költségvetési kockázat a jövőben. Zágráb erőfeszítéseket tesz, hogy 5 éven belül bevezesse az eurót, ehhez pedig vissza kell szorítania az államadósságot. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.