Higannyal próbálhatták megmérgezni a volt román minisztert

külföld
2019 május 13., 10:20
comments 63

A maszol.ro nyomán a 24.hu ír arról, hogy a román szociáldemokraták és a román parlament elnöke, Liviu Dragnea volt belügyminiszter vasárnap egy tévéműsorban azt mondta, tavaly ismeretlenek megpróbálták megmérgezni Doina Pană akkor még hivatalban lévő erdőügyi minisztert.  

photo_camera Fotó: Adriana Doina Pana FB

Dragnea elmondása szerint maga Pană mutatta meg neki az orvosi vizsgálat eredményeit, ami higanymérgezést mutatott ki a 61 éves politikusnál. A legbátrabb miniszternek nevezte  Pană-t, aki szerinte azért lehetett támadás áldozata, mert rengeteg érdeket sértett lelkiismeretes munkájával, amit az illegális fakitermelés ellen folytatott.  

Dragnea szerint érthetetlen, hogy a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság miért nem lép az ügyben a temérdek bizonyíték dacára az ügyben. A maszol.ro szerint végül emberölési kísérlet és szervezett bűnözői csoport létrehozásának gyanúja miatt indult eljárás indult, de csak miután Pană panaszt tett az eset miatt.

Pană-t az eset után súlyos szívproblémákkal kezelték, de a gyógyszeres kúra nyomán állapota egyre rosszabbra fordult, ekkor végeztek rajta toxikológiai vizsgálatot, ami kimutatt a higanyt a szervezetében. Emiatt januárban a miniszter végül lemondott posztjáról, igaz Klaus Johannis elnök azt csak később fogadta el lemondását.

Az áldozat nem tudta megnevezni, ki állhatott az ügy hátterében, de tény, hogy munkája során sok érdeket sértett, mivel miniszersége idején az illegálisan kitermelt fa mennyisége 8 millió köbméterről 0,4 millióra csökkent.  (24.hu via maszol.ro)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.