Vádat emeltek Stan Lee volt menedzsere ellen, aki állítólag kihasználta az idős írót

külföld
2019 május 14., 21:11
comments 12

Az amerikai hatóságok vádat emeltek a Marvel képregények alkotójának, Stan Lee-nek a volt menedzsere ellen. A vád szerint Keya Morgan zaklatta, kihasználta a tavaly elhunyt Lee-t. A vádpontok között van csalás, hamisítás, és személyi szabadság megsértése is.

Lee-t az idő előrehaladtával egyre több betegség kínozta, egyre kevésbé látott, és egyre kevésbé emlékezett dolgokra. A 95 éves író tavaly az utolsó hónapjait már konfliktusok közepette élte, miközben a hozzá közel állók azon marakodtak, ki intézi az ügyeit. A New York-i, relikviákkal üzletelő Keya Morgan azután került közel hozzá, miután 2017-ben meghalt Lee felesége.

A mostani vádpontok tavaly nyári incidensekkel kapcsolatosak. Egy alkalommal Morgan a Lee házához érkező rendőröket imposztornak nevezte, és kijelentette, hogy engedély nélkül hatoltak meg Lee birtokára. Egy másik alkalommal Morgan hamisan állította azt, hogy bűncselekmény van folyamatban Lee-nél, majd egyszerűen elvitte Lee-t a saját házából az éjszaka közepén, hogy így tartsa távol az írót a családtagjaitól. Mindezt azért tette, hogy a befolyása alá vonja Lee-t, és ezzel rátehesse a kezét a pénzére és a birtokában lévő értékes relikviákra.

Stan Lee 2017 október 28-án Los Angelesben
photo_camera Stan Lee 2017 október 28-án Los Angelesben Fotó: Rich Polk/AFP

Végül Lee ügyvédje távoltartási végzést hozatott ellene. A menedzsert azzal is meggyanúsították korábban, hogy átvette Lee Twitter-fiókjának kezelését, és ő áll amögött a kereset mögött is, amit Lee az ellen a cég ellen nyújtott be, amit ő maga alapított. Lee később visszavonta a keresetet.

“Az idősek zaklatása egyre gyakoribbá válik, ahogy a hírességek egyre tovább és tovább élnek, jelentős értékű vagyont felhalmozva” - nyilatkoza Lee családjának ügyvédje. Idősebb korukban viszont egyre kevésbé képesek rátláni a saját pénzügyeikre.

Morgen ellen most elfogatóparancsot is kiadtak. A férfi most nem kommentálta a történteket, bár korábban mindent tagadott. (Guardian, BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.