Felfüggesztették Kecskeméten a Mercedes-gyár bővítését

gazdaság
2019 május 15., 05:05
comments 215

Átmenetileg leállították Kecskeméten a Mercedes-gyár bővítését - írja az Index. A portál értesüléseit a Daimler stuttgarti központja megerősítette.

Munkások a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában 2012. március 29-én.
photo_camera Munkások a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában 2012. március 29-én. Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

Ludvig Orsolya, a kecskeméti Mercedes-Benz-gyár kommunikációs igazgatója az Indexnek azt mondta, szerinte természetes, hogy egy piaci cég módosítja a terveit, ez zajlik most náluk is. Viszont a tervezett bővítés nincs veszélyben Kecskeméten, és az a cél sem, hogy a következő évtized első felében már termeljen az új gyár. Ugyanakkor a korábbi terveket felülvizsgálják, és nem kizárt, hogy a full-flex gyárról szóló elképzelés helyett végül más koncepció valósul meg. A korábbi tervek szerint ugyanis rugalmasan, egyazon gyártósoron állították volna elő a legkülönbözőbb modelleket a kompakt autóktól a hátsókerék-meghajtású limuzinon át a különböző meghajtással rendelkező járművekig. A piaci igényeket látva azonban lehet, hogy erre végül nem lesz szükség. Az Index azt írja, állítólag a gyár bővítését végző kivitelező cég néhány alvállalkozó felé már jelezte is a szerződésbontást, de a Mercedes a portál ezt az értesülésüket nem erősítette meg, megkeresésükre pedig a kivitelező cég sem reagált.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.