A Wall Street nagybankjai fújhatták fel irreálisra az Uber értékét, ezért lett komoly kudarc a tőzsdei bevezetés

A hét eleje óta egymást érik az elemzések és a találgatások arról, hogy hogyan siklott ennyire félre az Uber tőzsdei bevezetése. Az, hogy a múlt pénteki IPO kudarc lett, nem nagyon vitatja senki, de hogy pontosan mi vezethetett idáig, arról megoszlanak a vélemények. 

Dara Khosrowshahi a tőzsdei bevezetés napjánFotó: JOHANNES EISELE/AFP

Akad részvényes, aki szerint a botrányt botrányra halmozó vezetőjét, Travis Kalanickot menesztő cég teljesen leállt az innovációval, míg a New York Times csütörtökön arról írt, hogy a Wall Street legnagyobb bankjai, a Morgan Stanley és a Goldman Sachs egyszerűen túlértékelte a céget, és amikor az általuk belőtt 120 milliárd dolláros (!) becslés kiszivárgott, az irreális várakozásokat okozott a befektetőknél. 

A lapnak több forrás is arról beszélt, hogy a nagybankok tavaly óta arról győzködték az új CEO-t, Dara Khosrowshahit, hogy az Uber simán ér majd 120 milliárd dollárt. Aztán eltelt kilenc hónap, és az Uber a felét éri ennek az összegnek, a 45 dolláros részvényáron tőzsdére vitt cég papírjai pedig darabonként 41 dolláron állnak, így a cég tőzsdei értéke 69 milliárd dollár ér, ezzel a bevezetéskor 75,5 milliárd dollárra taksált cég nagyobb indulóveszteséget szenvedett el, mint bármely más, az amerikai tőzsdére bevezetett cég 1975 óta. 

A cikk szerint egyértelműen a nagybankok által kitalált, majd kiszivárgott 120 milliárd dolláros érték okozhatta a problémákat, onnantól kezdve ugyanis Khosrowshahi és a pénzügyekért felelős Nelson Chai egyik kiemelt feladata az lett, hogy az óriási elvárásokat menedzseljék. Ráadásul közben az Uber egyáltalán nem teljesített jól: a fuvarszervező applikációt birtokló cég még mindig komoly veszteséggel működik, és fontos piacokon, például Dél-Amerikában sem tud megfelelő növekedést produkálni. Bekavart még a kínai-amerikai kereskedelmi háború, melynek új fejezete éppen az Uber tőzsdére vezetésekor robbant ki, és persze erősen hűtötte a befektetői kedélyeket. A helyzet így annak ellenére tűnik borúsnak, hogy az Uber végül 8,1 milliárd dollárt gyűjtött össze a bevezetésből, és az alapítók, valamint a korai befektetők nagyot kaszálhattak a történtekkel. 

A lapnak megszólaló elemzők szerint az Uber 69 milliárd dolláros értékelése kijózanító pillanat, és a vállalat most megmutathatja, mire is képes valójában. A magánkézben lévő Uber éveken át a befektetők egyik kedvenc célpontja volt, pár év alatt az értéke 60 millió dollárról 76 milliárdra kúszott fel. 

De közben, ahogy közeledett a tőzsdei bevezetés időpontja, illetve ahogy kiszivárgott a 120 milliárd dolláros értékhatár, sorra jöttek a problémák. Csökkenő forgalomnövekedés, elfogytak a potenciális jelentős új piacok, közben pedig világszerte bukkantak fel az egyre versenyképesebb ellenfelek. 

Gondot jelentett az is, hogy több, jelenleg is részesedéssel bíró befektető korábban alacsonyabb áron vásárolta be magát a cégbe, és nem kívántak a tőzsdei árakon további részvényeket venni. A 2009-es alapítása óta az Uber tízmilliárd dollár értékben hozott be befektetőket, emiatt viszont számos jelentős és ismert befektető már eleve rendelkezett részesedéssel. 

Ráadásul időközben tőzsdére ment az Uber legfőbb amerikai vetélytársa, a Lyft is, szintén rosszabb eredménnyel, mint amire számítottak, ez pedig szintén sötét felhőket jelentett az Uber IPO-ja fölé. 

Április végére már az Ubernél is érezhették, hogy baj lehet, mert fokozatosan csökkentették a bevezetésre tervezett részvényárat, illetve a várható értékelést is mérsékelték, előbb 100, majd 80-91 milliárd dollárra belőve a cég értékét. 

Az Uber vezetői és a nagybankok képviselői végül május 9-én ültek össze, hogy döntsenek a végső részvényárfolyamról: állítólag az igazgatótanács tagjai szerettek volna magasabb árat megszabni, de a Goldman és a Morgan Stanley képviselői a 44-50 dollár közötti árat erőltették, mivel szerintük a potenciális nagybefektetők csak erre az alacsonyabb árra lesznek kíváncsiak. 

Állítólag aznap este egy New York-i Michelin-csillagos étteremben ünnepelték meg az Uber vezetői a Morgan Stanley bankárainak meghívására az árak megszabását, és a hangulat kifejezetten jó volt. Egészen másnap reggelig, amikor bevezették a céget a tőzsdére, és az árfolyam zuhanni kezdett. A 45 dolláros árról csütörtökig 43 dollárra ment le az árfolyam, de ez már erős korrekciónak számít, szerdán 41,29 dolláron zárt például.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.