Repülő rúgással szállt bele hátulról egy férfi Arnold Schwarzeneggerbe, nem sokat ért el vele

Az egykori kaliforniai kormányzó a róla elnevezett Arnold Classic Africa egyik rendezvényén fotózkodott dél-afrikai rajongókkal, amikor hátulról - szó szerint - beleszállt egy férfi.

A fenti felvétel sokkal ijesztőbb, mint a valóság. A 71 Schwarzenegger konkrétan azt nyilatkozta, hogy amíg nem látta a videót, nem is tudta, hogy ez rúgás volt, azt hitte, valaki csak erősen meglökte, ahogy az gyakran előfordul tömegrendezvényeken.

Aggodalomra semmi ok, tette hozzá a sztár, és egyben mindenkit arra kért, hogy inkább a sportolókra koncentráljanak, ha pedig megosztják a videót, akkor olyan verziót válasszanak, amelyen nem látszik a támadó, és nem lehet hallani, mit kiabál. Így aztán nem kapja meg azt a figyelmet, amelyért az egészet csinálta.

A Schwarzenegger által kirakott verzión az is látszik, hogy ő tényleg csak kicsit billen ki az egyensúlyából, a támadója viszont már azelőtt elterül a földön, hogy a testőrök elkapnák. Később persze átadták a rendőrségnek. (BBC)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.