Kurz kirúgja a szabadságpárti belügyminiszterét, a párt összes minisztere felállt

Sebastian Kurz osztrák néppárti kancellár hétfőn Bécsben bejelentette, hogy Herbert Kickl szabadságpárti belügyminiszter menesztését javasolja Alexander Van der Bellen osztrák államfőnek.

A kancellár szerint a jelen helyzetben az lett volna következetes, ha Kickl önként lemond tisztségéről. Kurz hangsúlyozta: mostani lépését egyeztette Alexander Van der Bellen elnökkel. Ausztriában hivatalosan csak az államfő bocsáthat el minisztereket. Kurz a Strache-üggyel összefüggésben kijelentette: teljes átláthatóságra és a történtek hiánytalan feltárására van szükség.

Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) korábbi elnöke, Heinz-Christian Strache körüli botrány péntek este robbant ki, miután német lapok közzétettek egy videót, amelyen  a szabadságpárti politikus a spanyolországi Ibiza szigetén a 2017-es választási kampányhoz nyújtandó támogatásért cserébe állami megbízások elnyerését helyezte kilátásba egy ausztriai befektetésre készülő, magát dúsgazdagnak valló orosz nőnek, illetve arról is beszélt, hogy azt tenné a médiával, amit Orbán Viktor.

A botrányba beleremegett az osztrák kormánykoalíció, szeptember elején előrehozott parlamenti választást fognak tartani Ausztriában, De úgy néz ki, hogy a kormány addig sem húzza ki egyben.

Herbert Kickl, Ausztria szabadságpárti belügyminisztere.Fotó: HANS PUNZ/AFP

Az FPÖ korábban közölte, kész visszahívni midnen miniszterét az Osztrák Néppárttal (ÖVP) közösen alkotott kormánykoalícióból, ha a kancellár megválik Kickltől. Ez most megtörtént, így ha az FPÖ beváltja az ígéretét, több más miniszter lemondása követheti Kickl menesztését. A Süddeutsche Zeitung szerint Kurz szakértőkkel helyettesítheti a lemondó minisztereket, szeptemberig pedig a kisebbségbe szoruló ÖVP az ellenzék támogatásával evickélhet el.

Update: A Szabadságpárt bejelentette, hogy visszahívja a minisztereit az osztrák kormányból. A belügyön kívül a védelemi, a külügyi, a munkaügyi és a közlekedési minisztérumot vezeti általuk delegált politikus.

(MTI, Süddeutsche Zeitung, Deutsche Welle)