Rosszul lett a TV2 dolgozója, amikor jobbikosok mentek be az épületbe, Jakab Péter szerint terroristáknak hitte őket

Gönczi Gábor kedd este a TV2 Tények című adásának végén ezt mondta be: „Történt egy váratlan fejlemény. Adásunk alatt erőszakkal megpróbáltak a jobbikosok betörni a TV2 épületébe. Ezt az élő adást Jakab Péter akarta megzavarni. Amikor berontottak, az egyik dolgozónk, az egyik kollégánk a fenyegetés miatt elájult, és mentőt kellett hozzá hívni. A Jobbik arra hivatkozott, hogy a TV2 nem vesz részt a kampányrendezvényeiken, holott az igazság az, hogy több eseményre és a választási eseményére sem engedi be a TV2-t.”

Jakab Péter jobbikos képviselő az épületből a már a Hír Tv-ben is bevetett, „EZ A TÉVÉ HAZUDIK” feliratú pólójában jelentkezett be, és azt mondta, azért mentek oda, mert a TV2 rendszeresen csak a Fidesz propagandáját tolja, az ellenzéknek pedig nem ad teret, 25 millió forintra bírságolták már ezért.

Jakab egy másik videót is kitett, amiben beszélt a rosszullétről is. Azt mondta:

„Nagyon sajnáljuk, hogy amikor megérkeztünk, akkor volt egy fiatalember, aki rosszul lett. Ő maga azt mondta, hogy azt hitte, hogy terroristák érkeznek.”

Jakab szerint ez is azt mutatja, milyen hatása van a fideszes agymosásnak.

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.