Strache szerint nem kerülhetnek elő olyan felvételek Ibizáról, amin drogozik vagy szexel

képzavar
2019 május 24., 06:40
comments 265

Az ibizai vodkázásba belebukott Heinz-Christian Strache pénteken egy videóüzenetben jelentette be, hogy feljelentést tett a bécsi ügyészségen három személy ellen, akiknek a neve a múlt héten nyilvánosságra hozott felvételek készítőiként felmerült.

Ebben a videóban sem tagadta, hogy hibázott volna, amikor az orosz álmilliárdos villájában újságok felvásárlásáról és közbeszerzések elosztásáról beszélt, de hozzátette, hogy egy megrendezett beszédhelyzet szereplője volt, amiben ő csak gondolatkísérleteket hangoztatott. Ugyanakkor ezekről a gondolatkísérletekről elismerte, hogy baromságok voltak, amik a politikában teljesen elfogadhatatlanok.

Azért hozzátette, hogy egyetlen politikustól sem idegenek, hogy elgondolkodik azokról az eszközökről és lehetőségekről, amikkel megvalósíthatná a pártja céljait, növelje a népszerűségét a médiában és szövetségeseket szerezzen a gazdaságban. Strache teljesen kizártnak tartja, hogy további részletek kerüljenek elő az ibizai villában töltött estéjéről: 

„Teljesen abszurdak és hiteltelenek azok a kijelentések, miszerint léteznek olyan felvételek, amik drogfogyasztás vagy szexuális aktus közben mutatják a személyemet.”   

link Forrás

Az illegálisan felvett jelenetek nyilvánosságra hozását célzott támadásnak nevezte az osztrák kormány, az osztrák szuverenitás és a jogállam cselekvőképessége ellen. Most minden energiáján annak kiderítésére akarja fordítani, hogy milyen gazdasági vagy politikai érdekek állnak a kormány destabilizálása mögött

link Forrás

Heinz-Cristian Strachéről, az FPÖ korábbi elnökéről múlt pénteken került elő egy videó, amin a 2017-es választások előtt arról magyaráz egy magát orosz milliárdosnak kiadó nőnek, hogy ha megveszi és a pártja szolgálatába állítja az egyik legnagyobb osztrák bulvárlapot, a Krone Zeitungot, akkor cserébe odaadja neki azokat a közbeszerzéseket, amiket eddig a Strabag nyert meg. 

Valamint megemlített egy olyan alapítványt is, amin keresztül az oroszok illegális pénzeket juttathatnak a pártjának. Itt még azokat az osztrák üzletembereket is név szerint felsorolta, akik használják ezt a csatornát. 

Amikor szombaton Strache bejelentette a lemondását, nem cáfolta a videó valódiságát, csak annyit mondott, hogy részeg volt, és  mint egy hencegő tini, mivel jó benyomást akart tenni az orosz nőre. 

Az Ibiza-botrány magyar vonatkozásait egy külön videóban foglaltuk össze:

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.