Eldurvult a céges karácsony, törött orrcsonttal harapta meg a kollégája orrát egy mosonmagyaróvári férfi

2019 május 27., hétfő 10:43
79

Az egyik mosonmagyaróvári cég tavalyi karácsonyi ünnepségének napján két alkalmazott összeveszett. Aznap az egyikük még az ünnepség előtt betörte a másik orrát, mire utóbbi többször is megharapta a bántalmazóját.

A Mosonmagyaróvári Járási Ügyészség vádirata szerint aznap mindkét férfi részeg volt, mivel az ünnepre való tekintettel aznap már délelőtt nekiálltak inni.

Az idősebb férfi már délelőtt kötekedett a fiatalabbal, aki egyébként pont testi sértés miatt állt felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt.

A kora délutáni órákban a két férfi között szóváltás alakult ki, majd idősebb férfi ököllel arcon ütötte a fiatalabbat, akinek az ütéstől eltört az orrcsontja.

Az ütés miatt a két férfi dulakodni kezdett, a földre kerültek, ott még ütötték egymást, majd a felül lévő fiatalabb férfi megharapta a munkatársa arcát, illetve leharapta az orrának egy darabját.

Az ügyészség mindkét férfit minősített testi sértéssel vádolja. A csonttörést okozó súlyos testi sértés bűntette három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, a maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntettének a büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés. (Ügyészség)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt