Tusk szerint a Brexit egy védőoltás volt az EU-ellenes propaganda és az álhírek ellen

eu
2019 május 28., 21:12
comments 131

Az Európai Tanács elnöke kedd este sajtótájékoztatót tartott az EP-választásokat értékelő uniós csúcs után, amiről azt mondta, hogy az Európai Bizottság következő elnökének nevekről nem tárgyaltak, csak a kiválasztás folyamatáról. Hozzátette, hogy  az uniós bizottság elnökének megválasztása nem szabad, hogy automatikussá váljon. 

Egyébként Donald Tusk szerint az uniós szerződések egyértelműen fogalmaznak: az Európai Tanács javaslatot tesz, az Európai Parlament pedig megválaszt A jelöltnek meg kell szereznie mindkét testület többségének szimpátiáját és szavazatait, és olyan megoldást kell találni, amely biztosítja a megkívánt földrajzi, demográfiai, politikai, nemek közötti megoszlást figyelembe vevő egyensúlyt.

A választási eredményekkel kapcsolatban megjegyezte, hogy az európai választópolgárok nagy része azért szavazott az Európa-párti erőkre, mert látták, mit jelent a Brexit a gyakorlatban, és levonták a következtetéseket. 

„A Brexit egy védőoltás volt az EU-ellenes propaganda és az álhírek ellen”

 - mondta Tusk, aki ennek tudja be, hogy néhány euroszkeptikus párt el is hagyta az EU-ellenes jelszavait, és inkább reformerként állították be magukat. (Politico/MTI) 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.