Erzsébet királynő azt a nemzetközi intézményrendszert magasztalta Trump oldalán, amelyet az szétverni próbál

külföld
2019 június 03., 21:55
comments 189

A második világháború után kialakult nemzetközi intézményrendszer fontosságát hangsúlyozta a brit uralkodó az amerikai elnök tiszteletére adott hétfő esti díszvacsorán. 

Donald Trump hétfőn érkezett háromnapos állami látogatásra, vagyis hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégeként Londonba. Az uralkodó este a Buckingham-palotában - a királyi család első számú londoni rezidenciáján - az ilyen események alkalmából szokásos díszes banketten látta vendégül az amerikai elnököt és feleségét, Melania Trumpot. 

link Forrás

Köszöntőjében a királynő hangsúlyozta: a második világháborúban közösen vállalt áldozatok után Nagy-Britannia és az Egyesült Államok a többi szövetséges országgal együtt nemzetközi intézményrendszert hozott létre annak érdekében, hogy ne ismétlődhessenek meg a konfliktus borzalmai. „A világ azóta megváltozott, de mi állandóan szem előtt tartjuk e szerveződések eredeti célját”, az országok együttműködését a nehezen kivívott béke megőrzése végett - fogalmazott az uralkodó az MTI összefoglalója szerint.

A brit uralkodó nem nagyon fogalmaz meg politikai véleményt, pláne ilyen direkt kritikát egy mellette álló személyről. De nem nehéz ilyesmit belelátnunk a szavaiba, hiszen - ahogy arra Magyari Péter tavalyi cikke rámutatott - Trump és a hozzá hasonló politikusok politikájának lényege, hogy aláássák azt a nemzetközi rendszert, ami a hidegháború óta a béke legfontosabb garanciája.   

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.