Rogán a Kúrián kifogásolta, hogy Juhász bűnözőnek nevezte, de nem járt sikerrel

POLITIKA
2019 június 03., 13:10
comments 117

Az Index ír arról, hogy a Kúria helyben hagyta azt az első- és másodfokú bírósági ítéletet, mely arról szólt, hogy Juhász Péter, az Együtt volt elnöke összefüggésbe hozhatja-e a maffiával és mondhatja-e Rogán Antal fideszes miniszterre, hogy bűnöző. 

Az ügy még a 2014-es kampányban indult, amikor belvárosi jelöltként Juhász Péter több olyan ügyet is nyilvánosságra hozott, melyek Rogán Antal V. kerületi polgármestersége idején történtek, és melyek lényege, hogy egyes szereplők a piaci ár alatt juthattak kerületi ingatlanokat. 

Rogán és az önkormányzat akkor Juhászék számos nyilatkozata miatt perelt. Többek között azt kifogásolták, hogy Juhász olyanokat állított, miszerint Rogán Portik Tamással üzletelt, illetve hogy a Rogán-klán egy bűnszervezet. 

Mint az Index felidézi, a bíróság első fokon kimondta, hogy a szabad véleménynyilvánítás érdekében a politikusok személyiségi jogait korlátozni lehet, Rogán pedig nem igazolt olyan érdeket, amit a bíróságnak szemmel előtt kellett volna tartani. A Kúria az indoklásában megismételte a vélemény-nyilvánítás szabadságának alkotmányban védett terjedelmét, valamint azt, hogy az értékítéletek fokozott védelmet kell, hogy élvezzenek a közügyekkel kapcsolatban.

Az ítélet után Rogán és az önkormányzat köteles Juhásznak a felülvizsgálati eljárás költségeit megfizetniük. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.