Hangfelvétel bizonyítja, hogy megbundázták a spanyol bajnokság egyik utolsó meccsét

külföld
2019 június 04., 09:52
comments 70

A spanyol Mundo Deportivo nyilvánosságra hozta azt a hangfelvételt, ami bizonyítékul szolgál az egy hete kirobbant spanyol bundabotrányra. 

Spanyolországban összesen 11 embert vettek őrizetbe a néhány napja kitört botrány miatt. A gyanú szerint legalább három első-, másod-, és harmadosztályú mérkőzés eredményét egyeztették le játékosok és vezetők, de a végső szám ennél sokkal magasabb lehet. A liga a nyomozás elindítását követően azt közölte, összesen kilenc gyanús esetben tettek panaszt. 

Raúl Bravo 2009. november 29-én.
photo_camera Raul Bravo 2009-ben, itt még a görög Olimpiakosz játékosaként  Fotó: LOUISA GOULIAMAKI/AFP

Vád alá helyeztek három korábbi élvonalbeli játékost, Raul Bravót, Carlos Arandát és Borja Fernandezt is. Korrupcióval és bűnszervezetben elkövetett csalással vádolják őket.

A Mundo Deportivo kedden arra szolgáltatott bizonyítékot, hogy egy jelentős téttel bíró, elsőosztályú meccset is megbundáztak. 

A hangfelvételen Carlos Aranda egy ismeretlen férfivel arról beszél, hogy a bajnokság utolsó fordulójában sorra kerülő Real Valladolid-Valencia mérkőzés eredményét leegyeztették, és összesen hét játékost fizettek le annak érdekében. „Tegyél fel 10 ezer eurót és 20-at nyersz” - mondja Aranda a beszélgetés egy pontján. 

Az eset súlyát növeli, hogy egy nagyon is fontos tétmérkőzés eredményét egyeztették le a felek. A Valenciának nagy szüksége volt a győzelemre ahhoz, hogy a biztos Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyen végezzen. 2-0-ra meg is nyerték a meccset.

A Mundo szerint Bravo a meccs helyszínén, Valladoliban volt, ahol találkozott Borja Fernandezzel, és arra is van bizonyítéka a lapnak, hogy a mérkőzés előtt több játékos is találkozott az ügyben a hazai csapat egyik szélsője, Keko Gontan házában. 

A lap idéz továbbá egy másik beszélgetést is Aranda és egy barátja között. Az egykori játékos ebben arról beszél, hogy a Valencia mindkét félidőt egyenként is meg fogja nyerni, nyugodtan fogadja meg, de erről senki másnak nem ejthet egy szót se.A „tipp” bejött, a vendégek egy 36. és egy 52. percben lőtt góllal nyertek. 

link Forrás

(Marca

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.