Azonosítottak két holttestet, így még 11 dél-koreai utast és 2 magyart keresnek

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Bóják a Kitűző V. hajó fedélzetén a balesetben elsüllyedt Hableány turistahajó közelében a Dunán, a Margit hídnál 2019. június 5-énFotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

Azonosították a Margit hídnál és az Ercsinél talált két holttestet - közölte a rendőrség szerda este az MTI-vel. 

A két áldozatot délután emelték ki a Dunából. Az azonosítás során megállapították, hogy az eddig eltűntként keresett két nő a hajóbaleset dél-koreai áldozata. 

A kutatásban részt vevők a Duna teljes déli szakaszán továbbra is keresnek még 11 dél-koreai utast és a hajó 2 fős magyar legénységét - közölte a rendőrség.

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 5,7 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.