Gyurcsány bement az ATV-be és szétalázta Karácsonyt

politika
2019 június 07., 16:54
comments 870

Az EP-választás fantasztikus éjszakája után „rám dőlt azon aggályok és kritikák sora, hogy

»Feri, te ezt nem jól érzed. Gergő mögül elment a támogatás«”

– indított erősen Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, amikor elmesélte, hogy miért is hátrált ki Karácsony mögül a DK, és indította el az ellenzéki főpolgármester-jelöltek előválasztásán a volt ATV-s műsorvezetőt, Kálmán Olgát.

Gyurcsány szerint Karácsony azért gyengült meg, és veszítette el a DK támogatását is, mert ráégett a zuglói parkolási botrány, és nem tudott mit kezdeni Puzsérral. Gyurcsány azt mondta, telefonon beszélt is erről Karácsonnyal, és figyelmeztette ezekre a problémákra, de ez a telefonbeszélgetés is csak arról győzte meg, hogy

„az erő, ami a legfontosabb, (...) megkopott”.

Gyurcsány nem kertelt, kijelentette, hogy Kálmán Olgának nagyobb a mozgósítási ereje, vele nagyobb az esély, hogy „elvigyen minden budapesti változást akarót”. Az egyik végső érv, ami eldöntötte, hogy dobják Karácsonyt, az volt, hogy Orbánnal szemben nem lenne tárgyalóképes.

„Van Karácsony Gergelynek egy kitűnő és nagyon szerethető tulajdonsága, hogy bizonyos értelemben a kompromisszum robotosa”– mondta Gyurcsány Ferenc. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.