A kínai pártmédia szerint külföldi erők igyekeznek káoszt teremteni Hongkongban

külföld
2019 június 11., 13:02
comments 60

Peking kedden elítélte az Egyesült Államok állásfoglalását arról a hongkongi kiadatási törvényjavaslatról, amely ellen vasárnap százezrek tiltakoztak.

Keng Suang, a kínai külügyminisztérium szóvivője elmondta: felszólítják az Egyesült Államokat, hogy semmilyen módon ne avatkozzon bele Hongkong és Kína belügyeibe. 

photo_camera Fotó: Vernon Yuen/NurPhoto

A szóvivő arra reagált, hogy Morgan Ortagus amerikai külügyi szóvivő hétfőn úgy nyilatkozott: az új kiadatási törvény életbe lépése veszélyeztetné Hongkong különleges státusát. 

A vitatott törvénytervezet ellen már számos demonstrációt tartottak a városban, a vasárnapi ezek közül a legnagyobb lehetett, ugyanis becslések szerint a résztvevők száma az egymilliót is elérte. 

Az új kiadatási törvényt sokan amiatt támadják, mert lehetővé tenné, hogy Hongkong szökevényeket - köztük esetleg politikai menekülteket - adjon ki Kínának, Peking ráadásul visszamenőleg is kérelmezhetné egyes emberek kiadatását. A javaslat ellenzői megkérdőjelezik a kínai bírósági rendszer tisztességességét és átláthatóságát.

Carrie Lam hongkongi kormányzó hétfőn elmondta: a kormányzat pótlólagos módosításokat dolgoz ki a javaslathoz, amelyek tartalmazzák majd az emberi jogok védelmét is. 

A hétmilliós, különleges közigazgatási státust élvező város az "egy ország, két rendszer" elv alapján autonómiát élvez azóta, hogy 1997-ben a brit gyarmati uralom alól visszakerült Kínához. Sok hongkonginak azonban nem tetszik, hogy Peking fokozatosan egyre szigorúbb ellenőrzés alá vonja a várost, és igyekszik növelni befolyását. 

A kínai állami sajtó ezzel szemben a Hongkongot célzó külföldi befolyásra hívja fel a figyelmet. A China Daily című angol nyelvű pártlap hétfői vezércikke szerint "külföldi erők" igyekeznek káoszt teremteni Hongkongban, hogy így ártsanak Kínának. Az egyre elmérgesedő amerikai-kínai kereskedelmi háború közepette pedig ez valószínűsíthetően az Egyesült Államoknak szól. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.