2040-re az elfogyasztott húsok több mint fele nem élő állatokból származik majd

jövő
2019 június 12., 08:32
comments 381

Olyan ütemben fejlődik a különböző műhúsok fejlesztése, hogy 20 év múlva a tányérra kerülő hússzerű dolgok fele nem jár majd szükségszerűen élő állatok leölésével. Előrejelzések szerint akár a 60 százalékot is elérheti 2040-re a mesterséges húsok aránya a teljes húspiacon.

Különböző pénzügyi alapok több mint 1 milliárd dollárt fektettek az elmúlt évekbe műhúsokkal való kísérletezésbe, és az iparág megdöbbentő ütemben fejlődik. (A fejlődő ágazat ismert példái a Beyond Meat, az Impossible Foods és a Just Foods befektetései.)

Állati eredetű sejtből tenyésztett hússal kísérleteznek a Maastrichti Egyetemen
photo_camera Állati eredetű sejtből tenyésztett hússal kísérleteznek a Maastrichti Egyetemen Fotó: HO/AFP

Az AT Kearney nemzetközi tanácsadó vállalat szakértői interjúk alapján készítette el becslését. A hagyományos indusztriális állattartás etikai és környezetromboló hatásai egyre nagyobb tömegeket tántorítanak el az ilyen módon előállított húsok fogyasztásától.

Az 1000 milliárd dollárosra becsült húsipar évente több milliárd, döntő részben karámokba zsúfolt és mesterségesen hizlalt haszonállat halálával jár együtt, és ez nem csak etikai kérdéseket vet fel; a húsipar számos különböző módon (többek közt az ipari takarmánytermelés, a kőolaj- és földgáz alapú műtrágyagyártás, és a magas metánkibocsátás útján) jelentősen hozzájárul a globális felmelegedéshez,  nem beszélve a folyók és óceánok szennyezéséről. A mezőgazdasági területek meghatározó részét is kifejezetten csak a haszonállatok ellátása miatt kell fenntartani,  

A műhúscégek ma még elsősorban növényi alapanyagokat használva igyekeznek rekonstruálni hús- és tojásalapú, vegan termékeket, amelyek ízvilága kísértetiesen hasonlít az állati eredetű élelmiszerekéhez. 

Viszont egyre több vállalat állati sejtek tenyésztése által kísérletezik olyan műhúsok fejlesztésén, amelyek genetikailag ugyan állati eredetűek, mégsem járnak együtt élő állatok tenyésztésével, és leölésével. Ilyen sejtből tenyésztett húsok még nincsenek forgalomban, de a szakértők szerint ez már csak idő kérdése. 

Az elemzésben az áll, hogy 2040-re a húsok 35 százaléka ehhez hasonló tenyésztett formában áll majd elő, míg 25 százaléka lesz tisztán vegan eredetű. Van olyan előrejelzés is, amely szerint hosszú távon a sejtből tenyésztett húsok lesznek dominánsak a húspiacon, de az átmeneti periódusban a már előrehaladottabb vegan alapú műhúsok fontos szerepet játszanak majd. (Guardian

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.