Bírósági tárgyalása közben meghalt Mohamed Murszi volt egyiptomi elnök

Az egyiptomi állami tévé közlésére hivatkozva írja a BBC, hogy hétfőn

rosszul lett és meghalt Mohamed Murszi megbuktatott egyiptomi államfő egy bírósági tárgyalás közben.

A beszámolók szerint az ellene kémkedés vádjával indított eljárás meghallgatásán vett részt a 67 éves Murszi, mikor elájult.

Fotó: KHALED DESOUKI/AFP

A Muzulmán Testvériség jelöltjeként 2012 nyarán választották meg Murszit elnöknek, majd alig egy évvel később mozdította pozíciójából a hadsereg azzal az indokkal, hogy iszlamista mozgalmakat támogat. Letartóztatták, és perbe fogták, a Muzulmán Testvériséget betiltották. 2016-ban első fokon halálra ítélték, a vád szerint a 2011-es felkelés alatt külföldi fegyveresek segítségével tört ki börtönéből.

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.