Nagy bajba került a szombathelyi focicsapat, mert a városban többségbe került ellenzék bekeményített

Több pénzre és simán teljesíthető feltételekre számított a szombathelyi Haladást üzemeltető cég ügyvezetője, amikor anyagi támogatást kért a város önkormányzatától. Csakhogy a Fidesz elveszítette a többségét a város közgyűlésében, az összeállt és többségbe került ellenzék pedig nem akarja önteni a város pénzét a csőd szélén lévő klubba, pláne nem úgy, hogy annak felhasználását nem is nagyon ellenőrizheti.

A csapatot működtető cég év közben megzuhant anyagilag. Viszont ahhoz, hogy indulhasson a következő bajnokságban, az MLSZ előírásai szerint rendeznie kell az elveszített tőkéjét. A cégben 10 százalékos tulajdonos az önkormányzat (75 százalék Illés Béla egykori labdarúgó cégéé), két év alatt 503 milliós veszteséget produkált a klub. Hogy mennyire feleslegesen, arról mindent elmond, hogy tavasz végén kiestek az NBI-ből.

De ahhoz is kell az MLSZ-licence, hogy a másodosztályban elindulhassanak. A Nyugat.hu írta meg, hogy áprilisban ezeket a feltételek támasztotta a közgyűlés a pénzt kérő fociklubnak:

  • Csak akkor utalja át a pénzt az önkormányzat, miután a többi tulajdonos teljesítette a befizetési kötelezettségeit
  • A kért 150 millió előleg. A csapat ugyanis évente 50 millió forintot kap, az idei mellé előre kifizetik a jövő évit és a 2021-est. Több pénz nincs. 
  • A Haladást működtető céget független szakértővel világítják át, hogy megtalálják, kik a felelősök a kialakult helyzetért.
  • A Haladásnak konkrét középtávú, azaz legalább a követező idény végéig érvényes üzleti tervet kell készítenie.
  • A klub tulajdonosainak készfizetési kezességet (anyagi felelősséget) kell vállalniuk. Ez azt jelenti, hogy ha a megszabott feltételek nem teljesülnek, akkor személyükben felelnek az önkormányzati támogatás visszafizetéséért

A feltételek nyilván szokatlanok a magyar fociban, de talán mégsem érthetetlen, hogy az önkormányzat garanciákat kérne arra, hogy nem egy feneketlen zsákba önti a pénzt. A klub azonban jelezte, hogy ez nekik így nem ok. A tegnapi közgyűlés előtt ezeket a könnyítéseket akarták elérni: 

  • a felelősök megnevezése helyett a jelenlegi helyzethez vezető gazdasági események, okok feltárására irányuljon a közgyűlés által kezdeményezett vizsgálat.
  • A vizsgálatot végző személyt vagy szervezetet legalább egyszer megvétózhassa a kft.
  • A kft. a 150 millió Ft-ot szabadon felhasználható működési támogatásként szeretné megkapni külön, önálló támogatási szerződés alapján, függetlenül a korábbi, 2018. május 30. napján, a következő évekre szóló támogatásokról szóló megállapodástól, nem annak módosításaként.
  • A támogatási szerződést a Haladás Kft. és az önkormányzat kötné, nem lenne harmadik fél.
  • A Társaság kezdeményezi, hogy a 150 millió működési támogatást a következő években ne számítsák be a következő három év támogatásaiba.

Az alkudozásban azonban az önkormányzat nem fideszes tagjai nem mentek bele, és megtartották a feltételeiket. 

A klubnak kell eldöntenie, hogy vállalja-e ezeket a 150 millióért cserébe. Ez a pénz egyébként csak gyorssegélyre elég, a működési költségeket nem fedezi, pláne így, hogy csak előleg, nem plusz pénz. 

Volt hírek arról, hogy a csapat mögött álló céget Mészáros Lőrinc - közbeszerzéseken szintén sikeres - veje, Homlok Zsolt veszi meg. Az ugytudjuk szerint Homlok mégsem lesz megmegmentő, bár a helyzet képlékeny, hátha mégis áttranszformálódik a tenderek haszna a foci támogatására. 

Mindenesetre a kormány tavasszal 298 millió forintot adott arra, hogy valahogy tudják kit tudják fizetni a Szombathelyen 2017 őszén átadott, 15 milliárd adóforintból felépített stadion üzemeltetési költségeit. Ennyi jutna jövőre is a központi költségvetésből a szombathelyi stadion fenntartására. Már ha lesz akkor még csapat, ami pályára lép a stadionban.  

Arról, hogy Szombathelyen hogyan vette át az irányítást a Fideszen kívüli ellenzék együttműködése, áprilisban egy videóriportot is forgattunk, érdemes azt is megnézni: