Kásler miniszter kevesli az évi 800 milliót, amit a Magyarságkutató Intézetre kapott


341 millió forint plusz támogatást kért Kásler Miklós a kormánytól a tavaly alapított Magyarságkutató Intézetnek. Ez az idei évre 844,7 millió forint támogatást kapott, de Káslerék szerint ennyi pénzből nem tudják fizetni azt a 101 munkatársat, akiket a tervek szerint felvennének.

Káslerék javaslata alapján 2020-tól a most kiegészítésként kért támogatást már "a bázisba beépülő többletigényként" kérnék, vagyis onnantól évi 1,186 milliárd forintos éves költségvetéssel számolnak.

Káslerék javaslatához a Pénzügyminisztérium megjegyzést fűzött, sokallva a kutatók fizetését, amelyre válaszul az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt közölte, hogy ők 65a ezer forintos havi juttatással számoltak kutatónként, ami "állaspontunk szerint nem túlzó".

Kásler miniszter ezen felül kért még 4,5 milliárd forintot arra is, hogy Pécs történelmi belvárosában, a Széchenyi tér 9. szám alatti ingatlanban létrehozzák a Magyar Eredet Múzeumot. És ez még csak nem is az egyetlen új múzeum, amit Kásler létrehozna:

a városligeti Vajdahunyad várban létrehoznák a Hun-magyar Múzeumot, mert Kásler szerint annak "megfelelő színvonalú berendezése után, a - néhol interaktív - tárlaton végighaladva sem magyar, sem külföldi látogató számára nem lenne több kérdés, a magyarság, mint ősi nép létjogosultságát Európában és a világban”. Hogy ehhez miért van szükség egy olyan nép történetének a bemutatására, melynek az ég világon semmi köze nem volt a magyarokhoz, talán csak Kásler professzor sejtheti. (Via HVG)

Ha csak 300 forinttal támogatna bennünket...

... mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése. A 444 hosszú távú, stabil működése rajtad múlik. Olyanokon, akik hajlandóak a saját pénzükből áldozni, hogy Magyarországról ne tűnjön el a független újságírás. Ha szeretnéd, hogy a 444 oknyomozásai, elemzései és videói továbbra is a lehető legtöbb emberhez eljussanak, akkor támogasd a szerkesztőséget, akár csak egy kávé árával is!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.