Három év alatt 13 milliárdot ajándékozott a kaszinóknak a magyar állam

szerencsejáték
2019 június 25., 09:57
comments 81

Mivel a törvény szerint a kaszinók koncessziós díja teljes egészében levonható a játékadóból, a 24.hu számításai szerint 3 év alatt több mint 13 milliárd forintot érte a kaszinótulajdonosoknak juttatott engedmény. A lap szerint ez az ajándék idén 4 milliárd 633 millió forint volt. Egyébként a lap szerint tavaly mind a tíz hazai kaszinóban nőtt az árbevétel és egy kivételével az adózott eredmény is, és mindnyájan kicsit nagyobb kedvezményt is kaptak tavaly, mint 2017-ben.

A legtöbb osztalékot az idén januárban meghalt Andy Vajna kaszinóit tulajdonló Las Vegas Casino Zrt.-ből vették ki, összesen 12,2 milliárd forintot. A volt producer egyébként is rengeteget spórolt azon a kiskapun, hogy 2017-ben egy cégbe, az LVC Diamond Kft.-be szervezte öt kaszinóját, így kevesebb adót kellett fizetnie. Vajna öt kaszinója 3 év alatt kis híján 12 milliárd forinttal csökkenthette fizetendő játékadóját.

A játékadó egyébként 10 milliárd forint bevétel felett harmadára csökken: 10 milliárd forint tiszta játékbevételig 30 százalék, felette 3 milliárd forint, valamint a 10 milliárd forint feletti rész 10 százaléka. Ebből pedig levonható a befizetett koncessziós díj is. (24.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.