Saját nevelésű játékosok helyett inkább más akadémiákról vásárol a Felcsút

A Puskás Akadémia FC-nél folytatja pályafutását a tizennyolc esztendős Huszti András - jelentette be honlapján a felcsúti klub. Tényleg ezt írják: nem ők adtak el saját nevelésű fiatal játékost másik NBI-es csapatnak, hanem vettek. Huszti a szombathelyi fociakadémián nevelkedett, tavaly az NBII-es Tiszakécskéhez igazolt, innen vette meg a Puskás Akadémia. 

Tóth Balázs klubigazgató azzal nevetette meg a honlapjuk olvasóit, hogy közölte „Andris leigazolásával ismét egy ígéretes fiatal került a Puskás Akadémiára; akárcsak a legutóbbi évadban, most is szeretnénk lehetőséget adni a tehetségeknek.”

Abban igaza volt, hogy ismét egy ígéretes fiatal került Felcsútra. Tavaly a szintén Szombathelyen nevelt Kiss Tamást vették meg 17 évesen. Egy évvel korábban a csíkszeredai akadémiáról került Felcsútra az akkor szintén 17 éves Tamás Nándor. 2017 januárban Szombathelyről érkezett az akkor 20 éves védő, Hegedűs János.  Könnyen előfordulhat majd, hogy a Puskás Akadémiában több lesz a Szombathelyen nevelkedett játékos a kezdőben, mint ahányan a felcsúti csodaműhelyből kikerültek. 

A tavalyi szezonban egyetlen egy olyan játékos mutatkozott be az NBI-ben, aki a Puskás Akadémia neveltje, Bokros Szilárd. Ő viszont olyan öngólt hozott össze, amit a mai napig emleget a csapat akkori edzője, Radoki János. 

Bokros ezután még egy meccsen kapott lehetőséget, a Fradi elleni 0-4-et élhette át a pályán, aztán a kispadon találta magát. A Felcsútról elküldött edző, Radoki János nagyon elégedetlen volt az utánpótlásnál zajló munkával. Utóbb azt mondta, egy 17 éves utánpótlás-válogatott került az első csapathoz, de hiányoztak azok az automatizmusok a gondolkodásából, a mozgásából, amik a jelenlegi futball alapfeltételei. 

A Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítványhoz 2011 és 2018 között 22,4 milliárd forint adomány és 23 milliárdnyi TAO-támogatás érkezett, vagyis a cégek 8 év alatt 45,4 milliárdot dobtak össze Orbán alapítványának. Tavaly már 8,8 milliárdos nyereséggel zártak. Az NBI-es csapatot külön cég üzemelteti, szintén Mészáros Lőrinc irányítása alatt. AZ NBI harmadik legnagyobb költségvetése az övék, 2015 óta a felcsúti utánpótlásnevelésért alapítvány és a felcsúti felnőtt csapatot működtető klub összesen 14,3 milliárd forintos nyereséget termelt. Játékosból nem állnak ilyen jól. 

Az MLSZ közölt nemrég megsemmisítő statisztikát arról, hogy milyen kevés fiatal játékos mutatkozik be az NBI-ben Felcsúton. Husztival persze emelkedhet ez a szám, még ha ő nem is volt akadémista a kis kis Fejér megyei településen. Rajta kivül eddig a 21 éves Fülöp Lórándot igazolták Romániából és a cseh David Vaneceket Skóciából. További játékosok igazolása is szóba kerülhet még, arról egyelőre nincs hír, hogy a saját utánpótlásukból profi szerződést ajánlanának bárkinek. 

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.