Szöulban emlékezett meg a hajóbaleset áldozatairól a Budapesti Fesztiválzenekar

Összesen négy koncertet ad nyáron Dél-Koreában a Budapesti Feszt„iválzenekar, ezek közül az elsőre szerdán került sor az ország fővárosában, Szöülban.

A koncert előtt Fischer Iván karmester kért szót, és egy tolmácson keresztül kifejezte együttérzését a dunai hajóbalesetben elhunyt dél-koreai állampolgárok hozzátartozói, és minden dél-koreai felé. 

„Szeretnénk, ha tudnák, hogy sok magyar, budapesti, a zenekar tagjai és személy szerint én is, osztozünk érzéseikben és fájdalmaikban” 

- mondta Fischer, mielőtt a koncert előtt felkonferált egy koreai dalt az elhunytak emlékére, amely a végtelen várakozásról szólt. 

Az egyik hegedűművész, Bíró Ágnes a zenekar hivatalos Facebook-oldalán azt írta:

„Az egész ország nevében beszélt Fischer Iván, hatalmas ereje volt a szavainak. Ami a felvételen nem látszik, az a sok száz könnyes szem velünk szemben. Alig tudunk énekelni, olyan pillanatok ezek. Köszönjük, hogy Önök ilyenkor is velünk vannak.” 

A zenekar mind a négy koreai koncertje előtt megemlékezik majd a dunai hajóbaleset áldozatairól. 

A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el Budapesten, a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni.

Ha csak 300 forinttal támogatna bennünket...

... mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése. A 444 hosszú távú, stabil működése rajtad múlik. Olyanokon, akik hajlandóak a saját pénzükből áldozni, hogy Magyarországról ne tűnjön el a független újságírás. Ha szeretnéd, hogy a 444 oknyomozásai, elemzései és videói továbbra is a lehető legtöbb emberhez eljussanak, akkor támogasd a szerkesztőséget, akár csak egy kávé árával is!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.