Meghalt Ökrös Csaba népzenész

GYÁSZ
2019 június 27., 10:58
comments 11

Az 1960-ban Szolnokon született Ökrös kilencévesen kezdett el hegedülni, tizenhat évesen pedig már népzenei gyűjtőútra indult Erdélybe. Érettségi után felvették az egri tanárképző főiskolára, de már fiatalon akkora szakmai tekintélye volt, hogy másodéves korában meghívták a bostoni MIT egyetemre hegedűt és magyar népzenét oktatni. Két évet töltött odakint, majd hazatért, hogy innentől párhuzamosan több együttesben is játsszon, például a Bartók Néptáncegyüttesben és az Állami Népi Együttesben is. 

1986-ban két banda alapításában is részt vett: az egyik a Kodály Kamara Táncegyüttes, aminek megszűnéséig zenésze és szerkesztője volt, illetve az Ökrös együttesében. De hosszabb ideig állandó vendégzenésze volt a Muzsikás együttesnek is.

link Forrás

Később zeneszerzéssel is foglalkozott, sokféle színpadi zenét is írt, leginkább a Szkéné Színház előadásaihoz, legutóbb pedig Pintér Bélával dolgozott, a rendező-színész Ascher Tamás Háromszéken című darabjának zenéjét írva.

(via papageno.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.