Mellár Tamásék aláírták a megállapodást a pártokkal a közös pécsi polgármesterjelöltről

POLITIKA
2019 június 30., 10:43
comments 73

Együttműködési megállapodást írtak alá a pécsi civilek Péterffy Attila ellenzéki közös polgármester-jelölttel és Mellár Tamással, a Mindenki Pécsért Egyesület elnökével, a Párbeszéd parlamenti frakciójának tagjával – írta meg a Mérce a Pécsi Stop közvetítése alapján.

Péterffy Attila
photo_camera Péterffy Attila, a Főtáv Zrt. műszaki, fejlesztési és karbantartási igazgatója beszédet mond a munka törvénykönyvének módosítása ellen tartott demonstráción a Széchenyi téren 2019. január 4-én. Bejelentette, hogy az októberi helyhatósági választáson független polgármesterként indul a baranyai megyeszékhely vezetéséért. Fotó: Sóki Tamás/MTI/MTVA

Így Pécsen is megvalósult az ellenzéki együttműködés, de ahogy Budapesten, itt is az LMP nélkül. Frissítés: a Mérce cikke alapján korábban azt írtuk, a Jobbik kimarad az együttműködésből, de a Pécsi Stop videójának tanúsága szerint Gyimesi Gábor, a Jobbik helyi elnöke is ott volt a bejelentéskor, és alá is írta a megállapodást.

Mellár korábban nem támogatta Péterffy indulását, és pécsi előválasztást követelt, Mellár többek között a fideszes médiában azt mondta, az ellenzéki jelölt valójában a kormánypárt embere, „B-terve”. (Mérce)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.