Thom Yorke, a Radiohead frontembere június végén Anima címmel jelentette meg harmadik szólólemezét, és azóta elég sokan beszélnek róla, a New Yorker Thom Yorke legjobb szólólemezének nevezte, elismerően írt róla az Atlantic, a Guardian, a Pitchfork és a zenei sajtó nagyobb része. A felhajtást persze indokolja az is, hogy Thom Yorke mégiscsak valaki, de az Anima önmagában is tényleg elég jól sikerült.

Thom Yorke egy rakás interjúban elmondta, hogy amikor a lemezt készítette, nagyon foglalkoztatta az alvás, és hogy az elme hogyan dolgozza fel az életünk történéseit az álmokkal. A cím is ebből a pszichológiai megközelítésből jön: Carl Jung nevezte animának a férfiak tudatalatti, feminin oldalát. Ezek alapján persze akár unalmas is lehetne az album - elvégre 2019 van, és az álmokról meg a tudatalattiról nyekereg rajta egy 50 éves férfi -, de az Anima mégis izgalmas tud maradni, elsősorban az elektronikus zenével egyre barátibb viszonyt kialakító zenész egyszerű, de sok ponton nagyszerű dallamképletei miatt.

Yorke egyik interjújában hivatkozik Matthew Walker Miért alszunk? című sikerkönyvére is, amiben a Kaliforniai Egyetem Humán Alvástudomány Központjának igazgatója többek közt arról is ír, hogy az alváshiánnyal küzdő ember agya álomhiánnyal is küzd, és elméjének egyik legnagyobb problémája az, hogy a tudatalatti szintjén nem volt alkalma feldolgozni az életének történéseit. Pont ezért a könyv egyik fő üzenete, hogy nem maga az alvás a fontos, hanem a rendes álmokhoz vezető, minőségi alvás.

Az albumot megjelenése előtt pont ezért több városban is kamuhirdetésekkel reklámozták, egy Anima nevű, kitalált cég hirdette benne Álomkamerának nevezett találmányát, amellyel az emberek

„visszaszerezhetik az álmaikat”.

Ez pedig szépen kapcsolódik az album disztópikus hangulatához és a számokban megrajzolt embertelen, elidegenedett világhoz, és az általa keltett elemi szorongáshoz.

„Volt már valaha Tokióban? Az a jetlag igazi egzisztenciális krízis, minden alkalommal. Egy éjjel elmentem aludni, de két órával később még bőven ébren voltam, és láttam ezeket a képeket... emberek és patkányok helyet cseréltek. Egy álom. És ahogy kijutottam belőle, ezekkel a nagyon erős képekkel ébredtem, amiken lányok vannak tűsarkú cipőben, de ők igazából patkányok, az emberek pedig a csatornákban vannak. (…) A disztópia is része ennek, igen, de számomra, az egyik nagy, uralkodó téma a szorongás volt.”

Az álom, mint a lemezen uralkodó téma, az elidegenedés és a szorongás az Animát nagyon erős párhuzamba állítja Franz Kafka munkásságával, amit egyébként a fenti idézetben kifejtett patkány-ember helycsere megjelenése az album egyik számában még tovább erősít. Yorke, ahogyan Kafka is, egy olyan világot fest meg, melynek mindennapi, értelmetlen rituáléi kiölik az emberséget az emberekből, és amiből az emberek többsége egyszerűen ösztönösen ki szeretné vonni magát.

Thom Yorke egyik álombéli látomásaként írta le azt is, ahogy az emberek munkába utaznak, de akaratlan mozdulataikon látszik, hogy a testük egyszerűen nem akarja ezt tovább csinálni. Ebből a látomásból indul az Anima lemezhez tartozó rövidfilm is, ami a Netflix mellett néhány moziban is elérhető.

A Paul Thomas Anderson rendezésével készült rövidfilmben Yorke egy rakás másik emberrel munkába utazik a metrón, és minden utast időről időre elnyom az álom, és mindenféle mozdulatokkal tiltakozik a testük a helyzet ellen. Ebből, a minden reggel gyakori látványból bontakozik ki a film, az emberek a metróról Fritz Lang Metropolisát idéző jeleneteken keresztül egy bányába jutnak, de közben valaki elviszi Yorke uzsonnásdobozát, amit igyekszik visszaszerezni, majd egy nővel (akit a jelenlegi barátnője, az olasz színésznő, Dajana Roncione alakít) végre sikerül kapcsolatot létesítenie. Egy cseh városban találják magukat, itt éri őket a reggel egy villamoson.

A koreográfiát a tavalyi remek Suspiria-filmen (ehhez is Thom Yorke írt zenét) is dolgozó Damien Jalet jegyzi, és nagyon szép, még úgy is, hogy a főszereplőnek, azaz Yorke-nak láthatóan nincsen táncos múltja. Ezt a hiányosságot azonban erőteljes színpadi jelenlétével jól orvosolja.

A filmmel együtt az Anima üzenete is érthetőbbé válik: meg kell találni és minden áron megőrizni azt, ami megtartja bennünk a lelkünket és az álmainkat. Hiába érezzük, hogy a világ megpróbál kiirtani belőlünk mindent, ami a szó eredeti értelmében emberi, lehetséges felvenni ez ellen a harcot.