Rejtett kamerákkal kukkolták a vendégeket egy balatonboglári apartmanházban

bűnügy
2019 július 04., 21:27
comments 246

 Az Index írt arról csütörtök este, hogy vendégek három milliméter átmérőjű száloptikás kamerákat találtak balatonboglári apartmanjuk fürdőszobájában. 

A vendégek - két 20 év körüli nő - kihívták a rendőrséget, akik a helyszínre érkezve átkutatták az apartmanházban található összes apartmant, és kiderült, hogy az összeset bekamerázták. 

A házon egy rejtett folyosó húzódott végig, a tulajdonosok onnan helyezték el és működtették a kamerákat gipszkartonfalba fúrt lyukakon keresztül. 

Az MTI is beszámolt róla késő este, hogy a kiérkező nyomozók számítástechnikai eszközöket, adathordozókat, mobiltelefonokat foglaltak le, és eljárást indítottak a házt tulajdonló férfi ellen tiltott adatszerzés bűntettének gyanújával. 

Az Index úgy tudja, hogy a 40 éves férfi beismerte a bűncselekményt. 

 A tettenérés a Balaton Sound fesztivál első napján történt. A ház napok óta teltházzal működött, de az eset után mind a hat apartmanból kiköltöztek a vendéget. (Index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.