150 évvel később kapták meg diplomájukat a brit orvosi egyetemek első női hallgatói

külföld
2019 július 07., 06:07
comments 108

Posztumusz avattak doktorrá hét nőt az University of Edinburgh orvosi képzésén: ők heten voltak a brit egyetemek első női hallgatói, még 1869-ben iratkoztak be. De olyan alapvető ellenállást és ellenszenvet tanusítottak a férfi hallgatótársaik és néhány tanáruk, hogy végül nem tudták befejezni a képzésüket, írja a Guardian

Az Edinburgh-i Hetek néven ismertté vált hét nő,  Mary Anderson, Emily Bovell, Matilda Chaplin, Helen Evans, Sophia Jex-Blake, Edith Pechey és Isabel Thorne végső elkeseredésében akkor a közvéleményhez fordult, és ügyüknek számos pártfogója lett, többek között Charles Darwin személyében. Ez sem segített azon, hogy ők befejezhessék tanulmányaikat. Viszont többek között történetük hatására is vezették be 1877-ben azt a törvényt, amely jogi keretek között kényszerítette arra az egyetemeket, hogy biztosítsák a női hallgatók tanulási lehetőségeit. 

Az akkori beszámolók szerint pár professzor különösen szította a hangulatot a női hallgatók ellen, főleg azzal érvelve, hogy a nőknek semmi helye az orvosképzésben, és az ismert oktatók ellenkezése után számos férfi hallgató is a nők ellen fordult: rácsukták az ajtókat a nőkre, megakadályozták, hogy leüljenek a teremken, hangos röhögésben törtek ki, akárhányszor megjelentek az épületben és így tovább. 

A hét nő egyike, Sophia Jex-Blake később úgy emlékezett visza a történtekre, hogy egy összeesküvés zajlott ellenük, melynek a célja az volt, hogy minél jobban megkeserítsék az egyetemi létüket. Rendszeresen megrongálták a tulajdonaikat, dohányfüstöt fújtak az arcukba, mocskolódó leveleket írtak nekik, volt pedig, aki arról számolt be, hogy az utcán követve kurvázták le rendszeresen. 

Aztán 1870 novemberében egy péntek délután több száz ember várta az anatómiavizsgára érkező nőket, többek között szeméttel és sárral dobálva őket, miközben folyamatosan gyalázkodtak feléjük. Végül az ügyükkel szimpatizáló hallgatótársaiknak köszönhetően jutottak ki a tömegből és mehettek a vizsgára. Ez volt az az eset, ami országos hírverést hozott a történteknek, és sokakban alapvető felháborodást váltott ki, illetve nagyban hozzájárult az évekkel későbbi törvény megalkotásához is.

Innentől a sajtó egyre többet írt a megtámadott nők ügyéről, és egyre több támogatójuk is akadt. 

Az idei diplomaosztón hét, jelenleg is az egyetemen tanuló nő vehette át a 150 évvel ezelőtti hallgatók nevében a diplomát. 

Az egyetem jelenlegi hallgatói, akik átvehették a diplomákat
photo_camera Az egyetem jelenlegi hallgatói, akik átvehették a diplomákat Fotó: University of Edinburgh

Az orvosképzés igazgatója, Peter Mathieson arról beszélt, hogy az a fajta szegregáció és diszkrimináció, amely az Edinburgh-i Heteket sújtotta, ugyan már a múltté, de még mindig vannak akadályok, melyek elrettenthetik a tehetséges fiatalokat, hogy sikerrel jussanak át az egyetemeken, ezért tanulniuk kell ezeknek a nőktől, és és még szélesebb lehetőséget biztosítani azoknak, akikben megvan a lehetőség, hogy sikerre jussanak. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.