Ez a reddites történet a válasz a kérdésre, hogy mire jó az internet

INTERNET
2019 július 11., 11:30
comments 335

A párkapcsolatokkal foglalkozó subredditen (r/relationships) jelent meg egy poszt aminek szerzője az internet tanácsát kéri házassági válságának megoldásához. Ez már önmagában is izgalmas húzás, de főleg a probléma ismeretében egyenesen vakmerőségnek tűnik.

link Forrás

Összefoglalva a poszt szerzője egy 34 éves terhes nő, aki nehezen jön ki 35 éves férjének családjával. A házasságuk amúgy jól működik, de van a férfi szüleinek egy különös szokása, amit a nő nehezen visel el. A férj családjának házában rengeteg egér figura, plüssállat, porcelánszobor van. Az egereket elnevezték, gyakran beszélnek velük, elváltoztatott magas hangon. Rendszeresen előfordul, hogy egy családtag a kezébe vesz egy egérfigurát, és ezen a magas hangon mondja például, hogy "Éhes vagyok", ilyenkor persze az egeret tartó ember várja, hogy valami kaját hozzanak neki. A leírás szerint a közös programok nagy részében ilyen egerezés megy. A nő az első perctől kezdve húzódozott ettől az egeres "játéktól", de az anyósa és apósa több figurát is ajándékozott neki, hogy amikor vendégségben vannak, akkor azokkal tudjanak szórakozni. Erre a lány nem igazán hajlandó, ezért a férfi szülei általában hidegen viselkednek vele. Mikor átmentek a férj családjához, hogy bejelentsék, hogy gyereket várnak, a szülők nagyon örültek, és azt mondták, ez szuper hír, mert így más két unokájuk lesz, az első Timothy, az egyik kiemelten fontos papírmasé egér. A terhes nőnél ez volt az utolsó csepp, és közölte, hogy az ő gyereke lesz az első unoka, és hogy nem szeretné ha a gyereket és papírmasé egérhez hasonlítanák. A dologból veszekedés lett, a férj végig egy szót sem szólt, mikor pedig kettesben maradtak, azt mondta a feleségének, hogy lehetne elfogadóbb, mégis egy csomó ember beszélget játékfigurákkal, nincs ebben semmi.

A nő arra kíváncsi, hogy az internet szerint hogyan tudná megoldani a helyzetet. Nekem a kedvenc javaslatom eddig:

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.