Csütörtökön történt, tegnap 5 körül az Árpád hídnál.

Lila felsőben voltál. Vagy lila alsóban. Vagy a köd volt lila, ami körülölelt kettőnket a pénztárnál egy pillanatra.

Nem írom ide, hogy hová vettél jegyet, sem azt, hogy a négy közül melyik cimpádban volt karika. Magánügy. Talán így is magadra, miránk ismersz.

De a csodálatos melleid elfeledtették velem a klímakatasztrófát!

Abban az időhurokban hazatelepült LMBTQ emberek dobták maguk mögé esküvői csokraikat a Családvédelmi óriásplakáton!

Te Gyönyörű!

Én nehezen elmosolyodó, különös ismertetőjelek nélküli, válástól leharcolt negyvenes.

Rám sem néztél. Sem senki másra. De tudatni szeretném veled, hogy én és még 23 másik, ott, akkor, megkaptunk egy pillanatra.

Tudom, ha nem vagyok benne a telefonodban, vagy valamelyik közösségi mátrixodban, akkor létezésem megkérdőjeleződik a mai világban.

De mégis próbálkozom, mint a könnyek, melyeket folyton lemos az eső.

Aztán kaptunk egy második esélyt. Buszaink forró ölelésekor egy piros lámpánál. Összeszedtem magam és már el tudtam mosolyodni. De késő lehetett.

Ha 444-et olvasol jófej lehetsz, tessék esély, itt vagyok, elérhető messzeségben! Ha a kommenteket is olvasod, akkor kifinomult s még inkább kívánatos nő.

Ha egyiket sem, hidd el nem menne nekünk együtt, ne is próbálkozz!

Küldeném neked a Szívtipró lyukas kendersaru című számot Hakim Abdel Samad Kameltól és mindenkinek, aki szereti!

Név, cím a szerkesztőségben. Te is láttál valakit? Ide írj. Téged láttak vajon? Itt megnézheted.