Youtube-celeb tévésztár az első halálos áldozata az elektromos rollereknek Nagy-Britanniában

külföld
2019 július 14., 07:10
comments 512
Emily Hartridge, az elektromosroller-balesetben elhunyt brit tévésztár.
photo_camera Emily Hartridge, az elektromosroller-balesetben elhunyt brit tévésztár. Fotó: Instagram / Emily Hartridge

Emily Hartridge, a Youtube-sztárból lett brit tévés személyiség volt az áldozata Nagy-Britannia első halálos elektromosroller-balesetének, derült ki vasárnapra. Hartridge pénteken, London délnyugati részén, Battersea egyik körforgalmában karambolozott egy kisteherautóval.

link Forrás

A sztár halálát Instagram-oldalán jelentették be. "Mind nagyon szerettük és sosem feledjük" - állt az üzenetben. A poszt alatt több sztár, például a Radio 1 DJ-je, Christ Stark, illetve Davina McCall és Zoe Hardman tévések is részvétüket nyilvánították.

A körforgalmat, ahol a baleset történt, 2015-ben alakították át. A cél elvben egy elkülönített biciklisáv kialakítása volt, de a megvalósítást sokat bírálták, mert állítólag nagyon zavarba ejtőre sikerült. Az biztos, hogy a célját nem érte el, tavaly már egy biciklistát is halálra gázolt itt egy kisteherautó.

Ugyanakkor az is tény, hogy Nagy-Britanniában tilos ilyen elektromos rollerekkel - vagy hoverboarddal, Segwayyel és a többi hasonló borzalommal - közlekedni közutakon, mert ezeket a brit jog nem ismeri el járműként. Ennek ellenére milliók használják ott is, ahogy szerte Európában, ahol szintén nagyon szabályozatlan ezek használata. Budapesten például rendre a járdán, a gyalogosok között cikáznak negyvennel, mindenféle védőfelszerelés nélkül, a maguk és mások életét kockáztatva a rolleresek.

A brit közlekedési miniszter, Michael Ellis hétfőre magához is rendelte a nagy rollerkölcsönző cégek vezetőit, hogy újfent figyelmeztesse őket, hogy kötelességük figyelmeztetni ügyfeleiket a szabályok betartására. "A mikromobilitási eszközök izgalmas találmányok, amikre láthatóan van igény. De ha ezek használatát fontolgatjuk közútjainkon, akkor a biztonság az elsődleges szempont" - mondta, hozzátéve, hogy a szabályozás felülvizsgálatának fontos része ennek a kérdésnek a tisztázása is. (Via The Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.