Pompeo külügyminiszter és Trump fő túsztárgyalója együtt próbálják kiszabadítani ASAP Rockyt a svéd börtönből

bűnügy
2019 július 15., 05:05
comments 116

Úgy indult be az amerikai csúcsdiplomácia egy verekedő rapper miatt, mintha a vietkongok kínoznák a rabságban ASAP Rockyt, nem pedig egy svéd rendőrségi cellában ülne. A Külügyminisztérium egy, a Politicónak elküldött közleményben aggodalmát hangoztatta ASAP Rocky fogvatartásával kapcsolatban, miközben jelezték, hogy az ügyről tud Mike Pompeo külügyminiszter és Robert O'Brien, az elnök túszejtésügyi különmegbízottja is.

link Forrás

ASAP Rocky július 2. óta ül egy svéd rendőrségi magánzárkában, amióta, egy június 30-án megesett utcai verekedést követően feladta magát. Az esetről annyit tudni, hogy a Smash nevű fesztiválon fellépő rapper a társaival és testőreivel együtt Stockholm utcáin sétált, amikor - az ő verziójuk szerint - két ember minden ok nélkül beléjük kötött, amiből - és erről már külsős videók is vannak - lendületes tömegverekedés alakult ki. 

A TMZ által publikált videón az a kontextusából nyilván kiragadott részlet látszik, hogy ASAP Rocky egy fiatal férfit a földre ránt, majd erősen a tesébe rúg és ököllel arcon is vágja.

Maga a rapper - nem tudni, milyen alapon - drogfüggőknek nevezte a két “támadójukat”, azt állítva, hogy azok négy háztömbön át követték őket, miközben az elhaladó nők fenekét csapkodták és őket is végig inzultálták.

Eddig 590 ezren írták alá a rapper szabadon bocsátását követelő petíciót, a rajongók szerint a sztár és emberei - akik többszörösen többen voltak- csak védekeztek a két férfivel szemben.

Az amerikai Külügy tiltakozásában az az érdekes, hogy bár a szóvivőjük szerint “a letartóztatás és a fogvatartás egyes körülményei aggodalomra adnak okot”, egyetlen ilyen körülményt sem nevez meg konkrétan.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.