Egy rendőrautóban találták meg a pendrive-ot, ami a BRFK dolgozóinak adatait tartalmazta

bűnügy
2019 július 16., 09:46
comments 262

A múlt héten derült ki, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) 5 millió forintra bírságolta a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, mert egy munkatársuk januárban elvesztett egy pendrive-ot, amin rajta volt a BRFK teljes nevesített személyzeti állománytáblája, születési nevük, születési idejük, anyjuk neve, TAJ-számuk, beosztásuk és munkakörük. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság most rendőrnyelven közölte, hogy „a cikkben szereplő adathordozó az azt »elvesztő« munkatárs által kizárólagosan használt autóban megtalálásra került. A rendőr ellen fegyelmi eljárás került elrendelésre, amely azóta lezárult”.

Vagyis a pendrive-ot a rendőr kocsijában találták meg, ellene pedig eljárást indítottak, mivel a személyes adatokat tartalmazó dokumentumokat nem a szolgálati, hanem magáncélra használt adathordozóra másolta át, és semmilyen biztonsági intézkedést nem alkalmazott. 

A BRFK dolgozója a pendrive-ot januárban vitte magával egy értekezletre, majd a kulcskarikájára rakta. A kulcsot magával vitte szállodai szobájába is, ahonnan másnap kijelentkezett. Ezután egy gyorsétterembe ment, majd visszatért szolgálati helyére. Ekkor vette csak észre, hogy az adathordozó eltűnt. Ez még aznap jelentette az előljárójának, és gyorsan rátelefonáltak a szállodára és a gyorsétteremre is.

A rendőrség leszögezte, hogy az autóban az adatokhoz illetéktelen személy nem fért hozzá. Egyébként már értesítették az adatvédelmi hatóságot a megtalálásról. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.