Két év után megváltoztatták a 13 Reasons Why első évadának a végét

A Netflix két év után kivágott egy 3 perces jelenetet a 13 Reasons Why első évadának végéből, amin az látható, ahogy a főszereplő lány látványosan felvágja az ereit a kádban, és meghal. Ez a részlet már nem látható a sorozatban. Pedig a rész elején még ki is írták, hogy fiatalabbak és érzékenyebbek ne nézzék, mert felkavaró képsorok következnek.

Katherine Langford, mint NimueFotó: Youtube

A készítők korábban épp azt mondták, hogy azért csinálták ilyen látványosra és fájdalmasra az öngyilkosságról szóló jelenetet, nehogy szépnek vagy romantikusnak tűnjön az ilyesmi, és lehetőleg vegyék el a kedvét tőle azoknak, akik esetleg ilyesmin gondolkodnának.

A csatorna – ami most a nyáron érkező harmadik évadot készíti elő – azért szánta el magát a lépésre, mert több panasz érkezett orvosi szervezetektől az öngyilkosság bemutatása miatt, és tanulmányokkal hivatkoztak arra, hogy a premier után nőtt az öngyilkosok aránya a fiatalok körében. A Netflix nem akarta kockáztatni, hogy az egész sorozatot le kelljen fújni egy esetleges botrány miatt, ezért az utólagos vágás mellett döntött.

A sorozat Jay Asher könyvén alapul, és miután két éve egy coloradói iskolában hét diák is végzett magával, a szerző könyveit kitiltották az iskolai könyvtárból, ami miatt elindult a vita a cenzúráról. Nem volt bizonyíték arra, hogy a könyveknek vagy a sorozatnak bármi közük lett volna az öngyilkosságokhoz. (Hollywood Reporter, Deadline)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.