Nem emelnek vádat a rendőr ellen, akinek fojtófogása után meghalt egy férfi, miközben azt mondta, „nem kapok levegőt”

Nem lesz szövetségi vádemelés a New York-i rendőr ügyében, aki öt évvel ezelőtt Eric Garner halálát okozta - jelentette be az amerikai igazságügyi minisztérium.

A tragikus története  a Black Lives Matter-mozgalom egyik ikonikus esete lett. Eric Garner egy fekete férfi, aki cigarettát árult az utcán engedély nélkül, amikor rendőrök léptek oda hozzá. 

Letartóztatásakor az egyik járőr, Daniel Pantaleo ráfogott Garner nyakára, és földre vitte. Az asztmás Garner az esetről készült felvételek szerint többször jelezte, hogy nem kap levegőt, de a járőr nem engedte el. A férfi nem sokkal később szívrohamot kapott és meghalt.

Garner összesen 11-szer mondta el, hogy Nem kapok levegőt - ez később a Black Lives Matter-tüntetések egyik jelmondata lett.

Fotó: Tolga Akmen/Anadolu Agency

Pantaleo ellen akkor nem emeltek vádat, az a lehetőség viszont még megmaradt, hogy az igazságügyminisztérium veszi kezébe az ügyet. Erre az eset után öt évig van joga, és pontosan egy nappal a határidő letelte után jelentették be, nem emelnek vádat.

Az indoklás szerint a vádemeléshez az kellett volna, hogy egyértelműen megállapítsák, Pantaleo szándékosan alkalmazott törvénytelenül túlzott erőt, erre pedig szerintük nem volt bizonyíték. Pantaleo egyébként azóta is rendőrként dolgozik.

A döntés bejelentése után Garner anyja, Gwen Carr azt mondta: „Öt éve a fiam tizenegyszer is azt mondta, nem kapok levegőt. Ma mi nem kapunk levegőt, mert a kormány cserben hagyott minket.” (Guardian, New York Times)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.