Neonáci erőszakcsoportok nevelhetik hazafiságra az ukrán fiatalokat

külföld
2019 július 17., 04:06
comments 121

Az öt éve tartó háború ellenére Ukrajnában nem erősödött meg igazán a szélsőjobboldal. A július 21-i parlamenti választások előtti közvélemény-kutatások alapján a szélsőjobboldali csoportok nem élvezik tömegek támogatását. Nem úgy az ukrán kormányét, amely a Bellingcat hivatalos iratok, nyilatkozatok és jelentések vizsgálatán alapuló nyomozása szerint csak idén 845 ezer hrivnyát (~9 millió forintot), az erre rendelkezésre álló keret bő tíz százalékát két szélsőjobboldali gyűlöletcsoportnak adta, hogy azok "nemzeti-hazafias nevelésben" részesítsék az ukrán fiatalokat.

Mikola Ljahovics öt, nemzeti-hazafias kiképzésben részesített fiatal nővel.
photo_camera Mikola Ljahovics öt, nemzeti-hazafias kiképzésben részesített fiatal nővel. Fotó: Mikola Ljahovics / Facebook

Ez persze az alapján nem meglepő, hogy a program minisztériumi felelőse, Mikola Ljahovics maga is éveket húzott le ezekben a szélsőséges csoportokban.

Az ukrán kormány 2019-ben 8 millió hrivnyát, nagyjából 90 millió forintot szánt az ifjúság nemzeti-hazafias nevelésére, ennek a bő tíz százalékát utalták át a Nemzeti Hadtestnek és a C14 nevű csoportoknak. Az előbbi rendszeresen zaklat kisebbségeket, feminista aktivistákat, tagjai utcai harcokat vívnak a rendőrökkel. Az utóbbi két vezetőjét pedig konkrétan egy oroszbarát ukrán újságíró, Oles Buzina meggyilkolásával gyanúsítják.

Kilencmillió forint még ukrán viszonylatban sem nagy összeg - az átlagfizetés ott nagyjából havi százezer forint -, de az, hogy a csoportok állami ifjúságnevelési forrásokból részesülhetnek, erős legitimációt ad nekik. Arról nem is beszélve, hogy a pénzt gyakorlatilag toborzásra fordíthatják, amit nem is titkolnak. A Nemzeti Hadtest például egyik nevelést végző intézménye, az Akszion és Homa Vezetői Iskola honlapján határozott célként jelöli meg azt, hogy "ifjú vezetőket és parancsnokokat" képezzenek saját mozgalmuknak. A Hadtest ifjúsági szervezete, az Ifjú Hadtest már 2018-ban is kapott állami támogatást hazafias nevelésre.

Mikola Ljahovics és a nemzeti-hazafias érzelmekre nevelt fiatalok.
photo_camera Mikola Ljahovics és a nemzeti-hazafias érzelmekre nevelt fiatalok. Fotó: Mikola Ljahovics / Facebook

A Bellingcat szerint a szervezetek azért részesülhettek ezekben a forrásokban, mert azok elosztásáról egy elvbarátjuk, Mikola Ljahovics dönthet. Ljahovics 2015-ben lett osztályvezető az Ifjúsági és Sportminisztérium nemzeti-hazafias nevelésért felelős főosztályán, egyből azután, hogy az Azov zászlóalj nevű önkéntes alakulatban, a Nemzeti Hadtest egyik elődszervezetében szolgált. Azelőtt pedig a hírhedt szélsőjobboldali csoport, az UNA-UNSO vezetője volt, összességében két évtizedig játszott szerepet különböző ukrán szélsőjobboldali mozgalmakban.

A Bellingcat szerint az ukrán kormány minden jel szerint semmibe veszi a sajtó és a jogvédő csoportok aggályait, és anyagilag is segíti ezeknek a szélsőjobboldali csoportoknak a megerősödését. Erről szerették volna megszólaltatni az ukrán kormány illetékeseit is, de azok levelükre csak annyit válaszoltak, hogy a törvényes válaszadási időn belül, vagyis legfeljebb húsz munkanap múlva fognak majd reagálni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.