Rabszolgatartó családot tartóztattak le Zalában

bűnügy
2019 július 18., 08:51
comments 109

Januárban életveszélyes, kihűléshez közeli állapotban, kétoldali tüdőgyulladással került kórházba egy 24 éves nő Zalában. A rendőrség nyomozást indított az ügyében, így lepleződött le az a pakodi család, amelynek tagjai a gyanú szerint évek óta több embert is rabszolgaként tartottak.

A 24 éves nőt 2018-ban ígéretekkel vették rá, hogy költözzön hozzájuk. Ezután azonban mostoha körülmények között tartották, kölcsönök felvételére kényszerítették, majd elvették a pénzét. Rendszeresen bántalmazták és éheztették is. Mint a nyomozás során kiderült, korábban hasonló körülmények között tartottak egy férfit is, akit szintén megfosztottak személyi szabadságától, dolgoztattak és éheztettek.

Még korábban egy harmadik áldozatuk annyira legyengült, hogy kórházba került és meghalt.

A rendőrség most őrizetbe vette a 41 éves családanyát, huszonéves fiát és hasonló korú lányát, másik lányát pedig bűnügyi felügyelet alá helyezték. Társtettesként elkövetett emberkereskedelemmel gyanúsítják őket. Letartóztatásuk indoka a tanúk befolyásolásának veszélye, amit alátámaszt, hogy a szembesítéskor 24 éves áldozatuk a fenyegetéseik hatására visszavonta a vallomását. (Via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.