A főpolgármester beszédével indult a pozsonyi Pride

Szombat délután kilencedik alkalom rendezték meg a Pride felvonulást Pozsonyban, a nyolcezres tömegben ott volt Mária Patakyová emberjogi ombudsman és Matúš Vallo főpolgármester is, írja a Paraméter. Az esemény előtti beszédében Vallo kijelentette:

"Pozsony mindig szabad és toleráns város lesz."

A főpolgármestert követően Pozsony megye vezetője, Juraj Droba videóüzenetben köszöntötte a résztvevőket. A Pride ellen két ellenvonulást is tartottak. 

Zuzana Čaputová államfő korábban bejelentette, hogy a Pride-ra és az ellenmenetre sem megy. Hozzátette viszont, hogy "tiszteletben tartja minden közösség és kisebbség szabad véleménynyilvánítási jogát, illetve arra való igyekezetét, hogy felhívja a figyelmet a jogaira." Az államfő péntek este vett részt a Pride egyik kísérőrendezvényén, amin a szlovákiai mozgalom történetét mutatták be. 

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.